Keresés

Az unokázós csalóknál is durvábbak a virtuális gyerekrablók
A generatív algoritmusok fejlődése sajnos számos lehetőséget nyitott a bűnözők számára is. A legaljasabbak egy valódinak tűnő gyermekrablást is képesek eljátszani a telefonban.
A közösségi platformoknak fájhat Taylor Swift álpornója
A múlt héten felbukkanó és a közösségi médiában gyorsan pörgő deepfake tartalom miatt valószínűleg szigorodik a szabályozói környezet. Az X a hétvégén le is tiltotta az énekesnőre vonatkozó kereséseket.
Mesterséges intelligencia telefonálgat egy demokrata jelölt kampányában
A dolog nem szabálytalan, mert az aktuális szabályozás nem terjed ki az ilyesmire, az Ashley-nek nevezett MI pedig szorgalmasan hívogatja a pennsylvaniai szavazókat, hogy egy jót beszélgessen velük.
Ilyen lesz, amikor mozgásba jön a mélyhamisítás
Az Alibaba új technológiája azt mutatja, hogy tényleg közel az idő, amikor bárki különösebb digitális előképzettség nélkül készíthet élethű animációkat – akár valós személyekről is.
A Google keresője is tehetetlen az MI-vel hamisított képekkel szemben
Addig nincs nagy baj, ameddig megáll a dolog a gitározó hawaii zenészeknél, de nem úgy tűnik, hogy éppen ott fog megállni.
Már a profik sem biztosak benne, hogy valódi vagy hamis képekkel van dolguk
Nemsokára széles körben is elérhetővé válnak a minden eddiginél hatékonyabb MI-képgenerátorok, miközben nem létezik megbízható megoldás az általuk előállított képek azonosítására.
Musk után Zuckerbergre is rádörrent az EU
A szabályozásért felelős biztos a Meta vezérének is azért írt, mert az online platformokon szinte háborítatlanul terjednek az álhírek és a hamisított tartalmak. Mindez az EU-ban immár nagyon komoly pénzbírsággal járhat.
Kiderült, hogy a deepfake a hamis emlékek beépítésére is alkalmas
A technológiai felkészültség mellett elővigyázatosságra is szükség lesz, ha nem akarjuk, hogy ellenünk fordítsák az emberi emlékezet működésének egyik sajátosságát.
Egyre jobb biznisz az üzleti levelezést célzó adathalászat
Speciális szolgáltatásként is meg lehet venni a legjobb eszközöket a módszertannal együtt.
Új Terminátor-forgatókönyvet ihletett James Cameronnál a ChatGPT
A sorozatra már amúgy is nagyon ráfért egy alapos frissítés, a rendezőnek pedig nem kell messzire mennie a témáért.

 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.