Az end-to-end védelmeké a jövő
A kódbiztonság integrálásával új fejlődési szakaszukba léptek a felhős védelmi platformok. Werner Obringot, a Clico Hungary cloud security architektjét kérdeztük a miértekről és hogyanokról.
Bemutatta XR headsetjét a Samsung
Hivatalosan is lerántották a leplet az eddig Project Moohan néven futó Galaxy XR-ről. A csúcskategóriás AR/VR eszköz feleannyiba kerül, mint a nemrégiben frissített Apple Vision Pro.
Úgy ígértek 100 milliárd forintos indulót egy MI-startupnak, hogy még be sem volt jegyezve
Ehhez természetesen az is kellett, hogy az alapítók a legmagasabban jegyzett tudósok legyenek, akik forradalmasítanák a mesterséges intelligencia használatát az anyagtudományban.
MI-ügynököket szabadít a fejlesztőeszközök piacára az Anthropic
Hétfőn elindult a Claude Code on the web, amellyel a fejlesztők menedzserként irányíthatnak kódoló ágenseket böngészőben.
A Wikipediánál is kongatják a vészharangot, mert az MI megeszi a forgalmukat
Az internet legfőbb tudástáránál néhány hónap alatt 8 százalékos visszaesést mértek a látogatószámban. A szerkesztők szerint mindez leginkább a keresések elején feltűnő MI-összefoglalóknak tudható be.
Úgy tűnik, hogy kihúzta a gyufát a SpaceX a NASA-nál
Az amerikai űrügynökség hosszú idő után ismét űrhajósokat küldene a Hold felszínére, a kormányzat szerint azonban Elon Musk űripari vállalatának egyre komolyabb problémái vannak a határidőkkel.
Környezetvédelem, egészségügy és űrkutatás – a diákok is ezekre gyúrnak
Ezek voltak a legnépszerűbb témák a második Kaposvári Science Fairen.
Magával rántotta a fél internetet az AWS leállása
A világ egyik legjelentősebb cloudos szolgáltatójánál támadt probléma miatt nem, vagy akadozva érhető el többek között a cég saját MI-asszisztense, a Snapchat, a Signal, a Doulingo és az Epis Games Store. Sőt, még a Fortnite se fut rendesen!
Zavar támadt az Erőben, nem jönnek az új előfizetők a ChatGPT-re
A mesterségesintelligencia-divatot vezető OpenAI-nál a jelek szerint problémát jelent a fizetős felhasználók toborzása, miközben egyre hajmeresztőbb kiadásokat kellene ellensúlyozniuk a tőlük származó bevételekkel.
A Vatikán a mesterséges intelligencia megregulázását sürgeti
A katolikus egyház szerint egy globális szabályozási keretrendszer felállítása mellett fontos lenne az is, hogy az MI generálta előnyöket minél szélesebb kör élvezhesse.

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.