A koronavírus-járvány kitörésekor nagyon jól jött, ha a távoktatásra kényszerült gyerekeknek volt saját laptopjuk, tabletjük, amelyeknek köszönhetően a körülményekhez képest zökkenőmentesen át tudtak állni az új üzemmódra. Az ilyen extrém vészhelyzeteket leszámítva azonban egyelőre nem világos, mekkora előnyt jelent az, sőt egyáltalán jelent-e előnyt, ha a diákok eldobják a könyveket, és helyette digitális eszközökön keresztül tanulnak.

Akkor és ott jó ötletnek tűnt...

A The Economist témával foglalkozó, nemrégiben megjelent anyaga példaként egy kansasi középiskola esetével indít. Az intézmény a korábban tett, sikertelennek bizonyuló próbálkozások ellenére 2022-ben ismét nekiállt egy modernizációs projektnek. Az állami ajánlási listárül kiválaszott megoldás egyedi igényekhez igazított, gyors eredményeket produkáló megoldást ígért. A valóságban azonban a gyerekek nagyon unalmasnak, merevnek és monotonnak találták a programot, ellenben az iskola által biztosított laptopokon egy csomó érdekes, tanuláshoz nem kapcsolódó dologgal tudtak foglalkozni.

Az iskola vezetése eleinte a frekventáltan látogatott platformok (YouTube, Spotify, üzenetköldés stb.) tiltásával kísérletezett, de a technológiailag felkészült gyerekek sorra találták meg a kiskapukat, miközben a tanároknak is elege lett abból, hogy digitális rendőrként kell monitorozni a diák munkáját. A projekt végül 2025-ben múlt ki végleg, amikor az iskola elegett tett a szülők kérésének, és visszavették a laptopokat, amelyeket azóta csak ritkán vesznek elő.

Leülhet, elégtelen! 

A kansasi intézmény tapasztalatára persze könnyen rámondható, hogy csak egy egyedi eset. (Ezzel védekezett egyébként a megoldást szállító cég képviselője is, aki szerint más iskolákból teljesen más visszajelzéseket kaptak.) A rendelkezésre álló kutatási adatok és tanulmányok azonban azt mutatják, hogy a projektek nagy többsége nem minősíthető sikeresnek, illetve nem jár mérhető előnyökkel.  

A Stanford Egyetemem például 119 korai írástudás-fejlesztő oktatási technológiához köthető tanulmányt vetett egybe. A 2024-es metaanalízisből kiderült, hogy ezek a programok még "a legjobb esetben is csak marginális eredményeket hoztak a standardizált teszteken". A többségnek alig, vagy egyáltalán nem volt hatása, sőt előfordult, hogy a technológia káros hatással volt az eredményekre.

A The Economist cikke Jared Horvath idegtudóst, a The Digital Delusion című könyv szerzőjét is idézi, amely többek között megállapítja, hogy "az oktatási technológia szinte minden kontextusban messze elmarad a jelentőségteljes tanulási hatások minimális küszöbértékétől".

Miközben az informatikai szállítók természetesen a csillagokat is leígérik az égről, a különböző amerikai kormányzati szervek pedig csak 2024-ben 30 milliárd dollárt költöttek oktatási technológiára (világszinten pedig évi 165 milliárd dollárosra becslik a piacot). Ehhez képest a gyakorlat azt mutatja, hogy amit például tankönyveken megspórolhatnak az intézmények az ilyen kezdeményezésekkel, azt kifizetik licencre és támogatásra. 

Figyelem, fegyelem!

A kidobottnak tűnő pénzhalomnál is nagyobb probléma viszont, hogy egyre egyértelműbben látszanak a káros hatásai annak, ha a képernyőhasználatban egyébként is élenjáró fiatalok tanulási idő alatt is digitális eszközöket kapnak. Az Egyesült Államokban például a 2010-es évek első feléig fokozatosan javultak a tanulmányi teszteredmények, ám ahogy megnőtt a képernyőhasználati idő, úgy kezdett romlani a diákok pontszáma. Hasonló tendenciát mértek 2022-ben a hagyományosan a világ egyik legjobb iskolarendszerével rendelkező országként hivatkozott Finnországban.

A fentiek ellenére sem kell feltétlenül az iskolai laptopok azonnali és teljes bezúzása mellett érvelni. Azon viszont érdemes minden érintettnek elgondolkodnia, hogy ezeket a potenciálisan támogató eszközöket körültekintőbben és differenciáltan kellene kezelni. Például az alsóbb osztályokban minimális vagy semmilyen eszközhasználat nem javasolt, az idősebb diákoknál pedig szigorúan a releváns alkalmazásokra kellene korlátozni a lehetséges funkciókat.