Már a nigériai csalók sem a régiek A vállalkozások közötti tranzakciók lenyúlására specializálódott csoport millió dolláros "üzletet" bonyolított, de pechjükre magukat is megfertőzték a célpontoknak szánt kémprogrammal.
Itt az új androidos rémprogram, a Quadrooter Valójában nem program, hanem négy sérülékenység összefoglaló neve, ami a Qualcomm chipes mobilokat és tableteket veszélyezteti. Szám szerint 900 millió eszközt!
Az amerikai szolgáltatók az európai piacot is lenyúlják Négy szolgáltatóé a nyugat-európai publikus IaaS-piac 40 százaléka. Ráadásul az egy hete életbe lépett európai-amerikai adatvédelmi egyezmény új lendületet adhat a terjeszkedésüknek.
Tisztább lett, de még kicsit homályos az Alphabet A Google egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy az átláthatóság jegyében egy új holding alá szervezi egyre szerteágazóbb tevékenységét. Az ötlet egyelőre bevált, bár még mindig vannak kérdőjelek.
Windowsos és linuxos gépekről támadnak a bűnözők És főleg Amerikából. A támadások több mint harmadát indítják a tengerentúlról. De ez megtévesztő.
Így is lehet stadiont építeni A Minnesota Vikings csapatának új otthonát tetőtől talpig felkészítették a technológiában rejlő lehetőségek kihasználására.
Óriási pénzeket kereshet, ha hibát talál az iOS-ben Már az is nagy szó, hogy az Apple ilyen programot indít. De olyan összegeket ígér, hogy a fél világ Apple-bugok után fog kutatni.
Két hét után lemondott a 4iG vezérigazgatója Július 20-án nevezték ki Sagyibó Viktort. Tegnaptól már le is mondott.
Nézz a szemembe, és érezd magad biztonságban! Nem kell jelszó, nem kell PIN kód, elég lesz mélyen a kamerába nézni. Öt év múlva minden telefon alkalmas lesz biometrikus azonosításra.
Az energia és az IT gyengítette a Telekomot Kivonult az energiapiacról, és csökkentek a rendszerintegrációs, illetve IT-üzletek.