Kivonult az energiapiacról, és csökkentek a rendszerintegrációs, illetve IT-üzletek.

Éves összevetésben csökkenő bevételt és nyereséget jelentett a második negyedévről a Magyar Telekom. A júniussal zárult háromhavi periódust az egy évvel korábbihoz képest 6,5 százalékkal kisebb, 148,2 milliárd forintos bevétellel, és 2 százalékkal kisebb, 51,2 milliárd forint EBITDA-szintű profittal zárta.

A mobil és a tévé mindig jól teljesít

A vállalatcsoport vezérigazgatója, Christopher Mattheisen a bevételek csökkenését elsősorban az energia üzletággal kapcsolatos döntéssel, valamint az EU-s források magyarországi lehívásának átmeneti lassulásával magyarázta. Ez utóbbi miatt ugyanis alacsonyabbak lettek rendszerintegrációs és IT-tevékenységből származó bevételek. Az alaptevékenységből származó bevételek viszont nőttek 2,2 százalékkal főleg a nagyobb mobil adatforgalomnak, a készülékértékesítésnek és a nagyobb vezetékes internet és TV-bevételeknek köszönhetően.

A mobilszolgáltatásból származó bevételek 3,8 százalékkal javultak. Ez összességében közel 80 milliárdot hozott, a Telekom negyedéves bevételeinek több mint felét. Bár a hang- és sms-forgalom csökkent, azt bőven ellensúlyozta az adatforgalom növekedése és a mobilkészülékek értékesítése. Az eredményekről kiadott közlemény szerint azonban a készülékértékesítésben is voltak zökkenők: nagy értékű mobilkészüléknől, TV-ből, tabletből és notebookból ugyanis kevesebb fogyott, amitől viszont romlottak a költségmutatók.

Hullámvasúton a rendszerintegráció, kevesebb az adóteher

A rendszerintegrációból és az IT-tevékenységből származó bevételek 23,1 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól, összességében 14,3 milliárd forintot hoztak. Ezt az üzletágat, mint azt a korábbi negyedévek értékelésénél Szabó János pénzügyi vezérigazgatóhelyettes elmondta, a projektalapú működés miatt hullámvasútszerű pénzügyi mutatók jellemzik. A mostani visszaesést az uniós pályázatok kiírásának elhúzódása okozta, amit csak részben tudott kompenzálni a macedón leánycég bevételének a növekedése. Féléves összehasonlításban az üzletág bevételek jóval kisebb mértékben, csak 4 százalékkal csökkentek, mivel sok tavaly indított beruházás áthúzódott az idei első negyedévre.
 

Telekom pénzügyi jelentés 2016 Q2
Create your own infographics

Pozitívan befolyásolta viszont a vállalatcsoport eredményeit, hogy kedvezően alakultak a szektorspecifikus adók: a Telekomnak a második negyedévben 6,1 milliárd forintot ot kellett fizetnie, ami 5,8 százalékkal kevesebb, mint egy éve. A javulás mögött a fogyasztói szokások megváltozásából adódó kisebb távközlési adó áll: konkrétan hogy egyre kevesebbet telefonálunk, miközben az internetes kommunikációra fordított fogyasztói kiadások nőnek.

A távközlési adó mellett csökkent a közműadó is mintegy félmilliárd forinttal. Ez 7,3 milliárd forint volt. A Magyar Telekom is ki tudta használni, hogy a tavaly júliustól az új nyomvonalon végrehajtott hálózatfejlesztésekre és minden 100 Mbit/s-os letöltési sebességet lehetővé tevő hálózatbővítésre idéntől öt évig közműadó-kedvezmény jár.

Piaci hírek

Suttyomban indított új appot a Meta

Az egyelőre csak az USA-ban elérhető Forum a facebookos csoportokra támaszkodva építene egy működésében a Redditre hajazó külön platformot.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.