Bolondgombaként nő a 3D-s nyomtatók piaca A tavaly eladott 220 ezer háromdimenziós nyomtatót idén újabb bő 450 ezer követheti. A nyaktörő bővülés még évekig ilyen szinten maradhat a Gartner szerint.
Leépítési hullámmal próbál felszínen maradni a HP Inc. Az egykori "nagy" HP számítógépes és nyomtatós részét megöröklő vállalat három éven belül 3-4 ezer dolgozójától válik meg világszerte.
A hollandok is a nyílt szabványoktól várják az olcsó államot Kötelezővé teszik a közigazgatásban a nyílt szabványokat, a kormánynak pedig támogatnia kell a nyílt forráskódú szoftvereket. A .doc helyett jön az odt.
Másfél millió ipari robot áll munkába a következő három évben Az úgynevezett ko-botok lesznek a legnépszerűbbek az ipari automatizálásban, így lesz ember és robot két jó barát.
Időgépet építettek a Sony-nál „A televízió megjelenése óta ez a legnagyobb újítás az otthoni vizuális élmények tekintetében. Olyan, mint egy időgép, ami lehetővé teszi, hogy bárhova eljuthassunk és azok lehessünk, amik csak akarunk.”
A digitális transzformáció is segíti az IT-biztonsági piacot Az IT-biztonsági kiadások sokkal gyorsabban nőnek, mint a teljes IT-költés. Mondja az IDC.
Nagyot fog robbantani a Samsung Galaxy S8 Szerencsére nem úgy, ahogy a Note 7: óriási felbontású kijelző, és minden korábbinál fejlettebb mesterséges intelligencia debütál majd benne.
Nagyobb bevételt akar? Fejlesszen jó e-kereskedelmi appot! Mobilra megy át az e-kereskedelem. Itthon még várni kell erre, de Japánban és az Egyesült Királyságra már megtörtént a váltás.
Menő tenger alatti kábelt fejlesztett a Nokia Az egyre magasabb igényekre reagálva megdupláznák a jelenlegi infrastruktúra adatátviteli sebességét.
Nyakunkon az okosotthon-robbanás Természetesen nem az elektronikus eszközök túlhevüléséről van szó, hanem a koncepció villámgyors terjedéséről, melyből magyar cégek is kiveszik részüket.