Tegnap fellőtték a Trump Monitort. Ha tőzsdézik, nélkülözhetetlen
Tőzsdézik? Ha jót akar magának, töltse le a Trump Monitort! Az app figyeli a republikánus elnök twitterét, és riaszt, ha egy bejegyzés várhatóan felfordulást okozna a részvénypiacon.
Csődvédelem alá menekül az Avaya
A távközlési vállalat csökkenő bevételei mellett kezelhetetlen adósságot halmozott fel, már tavaly november óta rebesgették, hogy bedobja a törölközőt.
Ez Kína következő lépése, hogy félvezetőipari nagyhatalom legyen
Tervezik Nankingban a Tsinghua Unigroup memóriagyártó üzemét, ahol kezdetben havi 100 ezer wafert gyártanak.
Tudta, hogy színtévesztő? Ebből az alkalmazásból kiderül
A világon 300 millió, Magyarországon 400 ezer ember sorolható a színtévesztők közé. Életminőségükön most egy magyar fejlesztés javíthat.
Megzavarja a böngészőket a Mozilla új brandje
A Moz://a számos böngészőn jól jelenik meg, de nem mindegyiken. És - egyelőre - a webes keresők is utálják.
Ilyenek az új Android Wear 2.0-t futtató első okosórák
Az első két modellt az LG gyártja, és február eleji bemutatkozásukat követően a barcelonai MWC-n lehet majd összetapogatni őket.
Mini appok jelentik az okostelefonok jövőjét?
A kínaiak alapvetően megváltoztathatják, amit ma az okostelefonokról gondolunk.
A film- és sorozatnézés jövője az internet
Nyereségessé vált a Netflix, harmadával több előfizetőt toboroztak a tavalyi év utolsó negyedében, mint amire számítottak.
Az Inviteltől igazolt online-ért felelős direktort a UPC
Sólyom Balázs januártól irányítja a vállalat online divízióját.
Rekordbírság a Telekom 4G-s reklámja miatt
A GVH történelmi mértékű, 600 millió forintos bírságot szabott ki, mert vizsgálata szerint a Magyar Telekom jogsértő összehasonlító hirdetést jelentetett meg.
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.