A világon 300 millió, Magyarországon 400 ezer ember sorolható a színtévesztők közé. Életminőségükön most egy magyar fejlesztés javíthat.

Mint ismeretes, a színtévesztők a teljes színskálának csak egy bizonyos részét látják – a genetikai rendellenesség elsősorban a férfiakat sújtja, de nők is hordozzák, és ők is örökítik át. A színtévesztés ugyanakkor nem azonos a színvaksággal: a színvakok egy-egy színt nemcsak részlegesen, hanem egyáltalán nem érzékelnek.

A színtévesztés gyakori látási rendellenesség, a férfiak 8, a nők 0,5-1 százalékát érinti. Az emiatt elveszett információ lassítja az észlelést, késlelteti a reakcióidőt, és megnehezíti a döntéshozatalt. Ráadásul sok színtévesztő nem is tudja magáról, hogy ilyen rendellenességgel él.

Nem gyógyítható, de lehet hozzá igazodni

A Samsung SeeColors alkalmazása magyar fejlesztők jóvoltából a világon elsőként segít meghatározni a színtévesztés fajtáját és mértékét, okostévés változata pedig újrakalibrálja a televízió képernyőjét, hogy az érintettek is olyan, színekben gazdag vizuális élményhez jussanak, amelyben eddig nem igazán lehetett részük.

A Budapesti Műszaki Egyetem professzora, Wenzel Klára és az általa vezetett Colorlite csoport dolgozta ki azt a diagnosztikai módszert, ami az applikáció alapjául szolgált, és amellyel minden korábbinál pontosabban megállapítható a színtévesztés típusa (vagyis hogy a vörös, a zöld vagy a kék tartományt érzékeli valaki hiányosan) és mértéke is.
 


A SeeColors alkalmazás, amelyet a Samsung megrendelésére a magyar egyetemi kutatók módszerét használva fejlesztettek ki, az első körben három piacon – Magyarország mellett Romániában és Bulgáriában – érhető el. A projekt a Samsung 2013-ban indított „Launching People” kampányának részeként valósult meg. Ennek az a célja, hogy a tévék értékesítését mindenhol helyi ötletekkel támogassa.

A lehetőség egyelőre azok számára adott, akinek Samsung mobilja van, abból is legalább az S6-os vagy S7-es családba tartozó modellek egyike. A Galaxy App Store-ból és a Play áruházból ingyenesen letölthető app meghatározza a színtévesztés típusát és mértékét, majd a Samsung Smart TV-jével összekapcsolódva a teszt eredménye alapján újrakalibrálja a képernyő színeit.

Az alkalmazás a tévéken előre telepítve is rendelkezésre áll, egyelőre a 2016-ban piacra dobott SUHD típusokon.

Piaci hírek

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.