Az analitikát is komolyan szennyezik a közösségi robotok
A közösségi médiában számuk és aktivitásuk alapján is egyre nagyobb az algoritmizált, nem emberi felhasználók aránya, ami közvetlen vagy közvetett módon, de mindenkire hatással van.
Az Andromeda üzemeltetőjét is elérte a végzete: letartóztatták
Egy fehérorosz kiberbűnöző üzemeltette a 2011 végén felfedezett botnetet, amibe mára több millió zombigép tartozott.
Nehézsúlyú cicaharc: egymásnak esett a Google és az Amazon
Az Amazon nem árulja a Google hardvereit, cserébe a Google letiltja a YouTube-ot az Amazon eszközeiről.
A gépi tanulást is bevetik a kínaiak a kibervédelembe
A Huawei a saját bőrén tanulta meg a témába vágó ABC-t,- Assume nothing, Believe no one, Check everything. Ne feltételezz semmit, ne higgy senkinek, ellenőrizz mindent!
Az EU is pénzeli a nyílt forráskódú szoftverek hibavadászait
Persze csak azoknál a projekteknél, melyeknél ezt a fejlesztők nem tudják megtenni. Tavaly már volt egy sikeres pilot.
Az év legnagyobb startupos buktái
Ez a tíz cég összesen 1,7 milliárd dollárt égetett el, mielőtt 2017-ben bezárta a boltot.
Önmagánál jobb MI-t hozott létre a Google MI-je
Az amerikai keresőóriás mesterséges intelligenciákat fejleszteni képes mesterséges intelligenciája egész gyorsan meghaladta saját korlátjait.
Második alkalommal díjazott a VISZ középiskolákat
Közel húsz iskolából a budapesti Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnázium nyert a Vezető Informatikusok Szövetsége pályázatán. A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium különdíjat kapott.
A britek is száműznék a Kasperskyt
Az Egyesült Államok után egy újabb angolszász országban válhatnak meg az orosz fejlesztő IT-biztonsági termékeitől.
Mégis leteszi a 13 milliárd eurót az Apple
A cégnek nagyjából egy éve kellett volna Írországnak kifizetnie az elképesztő méretű adóhátralékot. Az Apple hamarosan elutalja a pénzt, ám ahhoz a pereskedés végéig nem lehet majd hozzájutni.
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.