A rendkívül népszerű társkereső alkalmazás üzemeltetőinek is elege lett a Google nagy jutalékkal működő saját fizetési rendszeréből.

A Google-adó kifejezés általában akkor kerül elő, amikor valamelyik állam igyekszik nagyobb fizetési kedvre sarkallni az ebből a szempontból mérsékelten lelkes globális technológiai vállalkozásokat. Lehet azonban egy másik értelmezése is a szókapcsolatnak: ez pedig az Androidos alkalmazásokban fizetett igen magas jutalék, amit egyre több szereplő tart megfizethetetlennek.

Elmérgesedő viszony

A mindössze 2012-ben indított Tindert elsöprő siker fogadta és mára a társkereső alkalmazások piacának egyik legfontosabb szereplőjévé vált. Úgy tűnik, a fejlesztők már annyira erősnek érzik a pozíciójukat, hogy nyíltan szembe menjenek a Google házi szabályaival is. A Bloomberg múlt hét végi beszámolója szerint a Tinder anyavállalatánál, a Match Groupnál egy olyan új fizetési rendszer bevezetéséről döntöttek, amely teljesen megkerüli a Google Playt. Utóbbi ugyanis előfizetéseknél első körben 30 százalékot tart meg, de később is legalább 15 százalékról kell lemondania az alkalmazás fejlesztőjének.

Az online társkereső alkalmazás androidos verziójában így a felhasználóknak meg kell adniuk a banki adataikat, hogy ezt követően közvetlenül onnal tudják leemelni az összeget. Érdekesség, hogy ez a lehetőség véglegesnek tűnik, mivel a fizetés átállítása után nincs opció a Google Play rendszeréhez való visszatérésre.

A Match befektetői egyébként pozitívan reagáltak a hírre, hiszen a cég papírjai 5 százalékot emelkedtek. A változást egyébként a felhasználóknak nyújtott szolgáltatás színvonalának emelésével magyarázta a vállalat, de egyértelmű, hogy mindez leginkább és elsősorban a magas jutalék kikerüléséről szól. Arról egyébként nincs hír, hogy az Apple rendszerében, ahol hasonlóan kemény díjak vannak, terveznek-e valami változtatást. Igaz, Cupertino lényegesen szorosabban fogja a gyeplőt azzal, hogy ökoszisztémája teljesen zártnak tekinthető.

Nem az első eset

A Tinder húzása nem tekinthető úttörő lázadásnak, inkább egy kialakuló trend újabb állomásaként lehet értékelni. Tavaly például ott volt a Fortnite-ot kiadó Epis Games esete. A rendkívül népszerű, és természetesen óriás pénzeket mozgató online játék kiadója ugyanis egész egyszerűen kivette a programját a Play Store-ból, és azt a játékosoknak a saját dedikált honlapjáról lehetett letölteni. Ez pedig egyben azt is jelentette, hogy a kiadó minden bevételt megtarthatott magának. Az ilyen drasztikus lépés lehetséges kockázatára viszont jól rávilágított egy becsúszó biztonsági hiba, amit a Google szakértői az előtt publikáltak, hogy az Epic Gamesnél kijavították volna azt. Az ügyből csúnya sárdobálás lett, ami egyik cégnek sem hozott sok jót a konyhára.

Az Apple bevehetetlennek tűnő hadállásait sem kíméli az appfejlesztők körében kibontakozó "forradalom". A Spotify ugyanis az EU-nál jelentette fel az amerikai vállalatot. A svédek többek között azt sérelmezik, hogy az Apple saját alkalmazásáruházában tisztességtelen versenyelőnyhöz jut azzal, hogy saját zeneszolgáltatását értékesítve 10 dollárból 10-et zsebel be, miközben ugyanilyen összeggel számolva a Spotify-nak 7-tel kell beérnie. Az EU-s ügy kimenetele egyelőre kétséges, mindenesetre a hivatalos vizsgálat most májusban indult.

Közösség & HR

Teljes szellemmódot ígér McAfee újabb vállalkozása

Az informatika botrányoktól övezett örökifjú fenegyereke ezúttal egy lekövethetetlen mobilnetes szolgáltatással igyekszik megváltani a világot.
 
Már Budapesten is van olyan előadás, amit wifihálózat és mobiltelefon segítségével tettek interaktívvá.

a melléklet támogatója a TP-Link Magyarország

Nem általában a távmunkáé, hanem a mostani tipikus távmunka-helyzeteké. A szervezetek arra nem voltak felkészülve, hogy mindenki otthonról dolgozik.

Alapjaiban kell megújítani a biztonságról kialakított felfogásunkat

Tavaly január végétől megszűnt a Java SE 8 ingyenes frissítése, és a Java SE 11 sem használható ingyenesen üzleti célra. Tanácsok azoknak, akik még nem találtak megoldást. Hegedüs Tamás (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.