Több mint egy évvel ezelőtt 44 milliárd dollárt fizetett érte, aminek már közel 72 százaléka elfüstölt a Fidelity minősítése alapján.
Hirdetés
 

Az X közösségimédia-platform mostanra több mint 71,5 százalékot veszített értékéből ahhoz a 44 milliárd dollárhoz képest, amennyiért Elon Musk 2022 októberében megszerezte – állítja a Fidelity vagyonkezelő. Bár a befektetési alap maga is finanszírozóként jelent meg az akkor még Twitter néven futó szolgáltató felvásárlásában, nem feltétlenül rendelkezik bennfentes értesülésekkel az X pénzügyi teljesítményéről, és az is lehet, hogy az X más részvényesei másként ítélik meg a vállalat tényleges helyzetét. Ennek ellenére beszédes, hogy a Fidelity nem elsőször csökkentette az X értékelését.

Abban már az első pillanatban egyetértett a szakértők többsége, hogy a Musk által kényszerűen elfogadott vételár túlságosan magas volt, de arra sem sokan fogadtak volna, hogy irányításával a cég ilyen mélységekbe kerül. A Fidelity már a tulajdonosváltást követő első hónapban elkezdte leértékelni Twitter részvényeit, 2023 májusában pedig olyan tájékoztatást adott ki, amelynek értelmében a Twitter körülbelül 15 milliárd dollárt érhetett. Az Axios vasárnapi riportja szerint mostanra ezen is kénytelenek voltak lefelé módosítani, reagálva az X hirdetői kapcsolatainak gyors leépülésére.

Csak a gázt ismeri, tükröt nem használ

Miután Musk durván nekiment azoknak a hirdetőknek, akik felfüggesztették a közösségi oldalon futó kampányaikat egy saját maga szerint is kínos megnyilvánulása miatt, a Bloomberg News decemberben arról számolt be, hogy az X 2023-as hirdetési bevételei körülbelül 2,5 milliárd dollárra csökkenhetnek. Ez nem csak a társaság 2022-es eredményeihez képest lenne látványos visszaesés, amikor negyedévente még több mint 1 milliárd dollárt lapátoltak be a reklámokból, de annál is nagyobb visszaesést jelentene a Twitter-X tőzsdei cégként töltött utolsó négy negyedévéhez viszonyítva.

Akkor a vállalathoz összesen 4,7 milliárd dollár folyt be a hirdetési szolgáltatásokból, de idén júliusban Musk is megerősítette, hogy az X negatív cash flow-val működik a reklámbevételek feleződése és a súlyos adósságterhelés miatt. Az üzletember ugyanabban a novemberi interjúban ismerte el, hogy a reklámozók bojkottja megölheti az X-et, amelyben trágár kifejezésekkel küldte el őket melegebb éghajlatra. Az Axios szerint a Fidelity önmagban is 10 százalék fölötti értékcsökkenést társíthatott ehhez a megfontolt lépéshez, de a minősítést nem kívánta részletesebben kommentálni.

Piaci hírek

Így lesz drágább a mesterséges intelligencia, mint az emberi munkaerő

Egyes vállalatok már most is többet költenek az MI-ügynökökre, mint a technológiát használó alkalmazottaik fizetésére, miközben a megtérülés nem mindenhol és nem minden szempontból tűnik egyértelműnek.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.