Alaposan kinőtte magát a Foxconn, de az ambíciózus terveknek köszönhetően van és lesz is mire költeni.
Hirdetés
 

A tajvani Foxconnt sokáig csak az iPhone egyik legfontosabb beszállítójaként tudta értelmezni a nagyközönség, ám a cég az utóbbi időben bőven tett azért, hogy kitörjön ebből a skatulyából. A bőven több mint 100 milliárd dollárra értékelt, több mint egymillió embert foglalkoztató vállalatóriás láthatóan egyre komolyabban veszi a portfólióépítést, és igyekszik többé válni, mint egy hatalmas (elektronikai) összeszerelő-üzem.

Foxconn menni Amerika

A legfrissebb hír múlt vasárnap érkezett a cég háza tájáról. Eszerint a vállalat egy több milliárd dollár értékű kutatóközpontot szeretne létesíteni Michiganben. Az új létesítmény célja az önvezető autókhoz szükséges technológiák kifejlesztése, ami már önmagában is érdekes téma, hiszen ebben egyelőre még nem volt érdekeltsége a tajvaniaknak.

A South China Morning Postnak nyilatkozó alapító a döntést azzal magyarázta, hogy az Egyesült Államok az autóipari fejlesztések tekintetében vezető szerepet játszik, így a központ a tűz közelében lehet. Való igaz, Michiganben már most valóságos sztárparádé van, hiszen ott dolgoznak a General Motors, a Ford és a Chrysler szakemberei is. Terry Gou azt is világossá tette, hogy nem csak az önvezető technológia érdekli vállalatát, hanem a mesterséges intelligencia és a mélytanulásra képes algoritmusok is.

Érdekes módon a múlt hét bejelentései között nem ez volt az egyetlen többmilliárdos beruházás, sőt még csak nem is a legnagyobb értékű. A Foxconn ugyanis pár nappal korábban közölte, hogy 10 milliárd dollárért fog LCD-gyárat építeni Wisconsinban. Ha a létesítmény eléri a tervezett maximális kapacitást, akár 13 ezer embert is foglalkoztathat majd.

Donald Trumpnak természetesen jól jönnek az ilyen hírek, hiszen az amerikai elnök programjának kulcspontja a munkahelyteremtés. A hirtelen megnyilvánulásairól elhíresült politikus ezt a témát is igyekezett meglovagolni, amikor mindenféle hivatkozás nélkül közölte, hogy a tajvaniak akár meg is triplázhatják a wisconsini befektetésüket. Ez utóbbit a Foxconn alapítója később igyekezett udvariasan cáfolni azzal, hogy a beruházás végső összege még nincs kőbe vésve.

Az viszont még érdekesebb, hogy milyen készülékekbe kerülnének ezek az LCD-panelek. Az év elején ugyanis egy olyan pletyka kezdett terjedni, miszerint az Apple számára gyártana tévéket a Foxconn, és az ehhez szükséges gyártókapacitást amerikai gyárakból elégítené ki. Hogy a januári híresztelések és a mostani tények között mekkora az átfedés, az egyelőre nem világos.

Bármit, bárhol

De nem csupán az amerikai terjeszkedés, vagy az önvezető autók fejlesztése van terítéken Tajvanban. A cég számtalan egyéb földrajzi régióban és üzleti szektorban is igyekszik új hídfőállásokat kiépíteni. Például a kínai bérnövekedés miatt a Foxconn már tavaly megállapodott a szintén kínai Xiaomival, hogy készülékei egy részét Indiában fogják összeszerelni. Japánban pedig felvásárolták a szebb napokat megért Sharpot, és rögtön komoly átalakításba kezdtek, hogy nyereségessé alakítsák a szigetország egyik tradicionális technológiai vállalatát. És akkor még a Toshiba chipgyártó részlegének megvételéről nem is beszéltünk. Igaz, az az ügy még mindig húzódik, és a legfrissebb hírek szerint a tajvaniak 27 milliárdos ajánlata sem lesz elég a sikerhez. Legalább könnyebb lesz előteremteni a pénzt a most beígért amerikai gyárakra.

Piaci hírek

Lehullott a lepel: elismerte az Anthropic, hogy tényleg butább lett a Claude

A cég nagy nyelvi modelljének képességbeli hanyatlására többen panaszkodtak mostanában. Kiderült, hogy nem hallucináltak: elhibázott fejlesztések és bugok "összjátéka" okozta a nem kívánt hatást.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.