Az év eleje ugyan nem indult túl biztatóan a virtuális- (VR) és kiterjesztett (AR) valósággal operáló eszközök szállítóinak, de az IDC negyedéves jelentésében is arra hívta fel a figyelmet, hogy a szektor most már tényleg képes lehet magasabb fokozatva kapcsolni, és akár már idén is szép eladásnövekedést produkálhat.
Ehhez nem csupán olcsóbb, nagy tömegben értékesíthető eszközökre van szükség, hanem olyan meghatározó iparágak aktív érdeklődésére, mint amilyen a kiskereskedelem is. Ebből a szempontból igazi nagy vadat ejtett az Oculus azzal, hogy az Egyesült Államok legjelentősebb piaci szereplőjének szállíthat egy rakat fejfedőt.
Nagyban játszanak
A Walmart az online riválisok (lásd Amazon) irányából érkező nyomást leginkább a sárkány ellen sárkányfű módszerrel próbálja kezelni, és fizikai üzleteit, szolgáltatásait, munkafolyamatait is folyamatosan digitalizálja. Az informatika nagyfokú igénybe vétele a képzéseknél is megjelent, a vitruális valóság eszköztárát már tavaly bevetették kisebb projektek, kísérleti programok keretében. Ennek a folyamatnak köszönhető a mostani bejelentés, miszerint a cég gyakorlatilag összes üzletét ellátják Oculus Go sisakokkal, hogy a dolgozók ezekkel tudják elsajátítani a Walmart egyik új dobásának, a Pickup Towernek nevezett digitális kioszknak a használatát.
A 17 ezer Oculus Go a tervek szerint szinte minden egységbe eljut, ami nagyjából 5000 üzletet jelent. Az USA-ban másfél millió embert foglalkoztató Walmart ezzel a menedzserek után körülbelül egymillió "mezei" dolgozójának is megteremti a korszerű képzés lehetőségét.
Gyorsabb, hatékonyabb
Az előzetes tesztekkel különösen meg volt elégedve a kiskereskedelmi óriás. A képzési központjuk vezetője arról számolt be, hogy a hagyományos oktatási módszerekhez képest gyorsabban, jobban és tartósabban tudják így átadni a szükséges ismereteket. Méréseik szerint az oktatást követő teszteket 10-15 százalékkal jobb eredménnyel abszolválják a résztvevők.
Érdekesség, hogy ez a teljesítményjavulás még azoknál a dolgozóknál is megjelenik, akik csak külső szemlélőként követik végig a betanítási procedúrát. Utóbbi talán azzal is magyarázható, hogy az újszerű módszer miatt az emberek akaratlanul is jobban odafigyelnek az elhangzottakra.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?