Januárban már beszéltek róla, hogy nagy leépítés lesz hardverfronton, de most úgy tűnik, mindent kisöpörnek ami a Suntól érkezett.

Idén januárban röppentek fel először a hírek arról, hogy az Oracle jelentősebb leépítésekre készül, amely elsősorban a hardveres üzletágat érinti. Mivel az Oracle erről hivatalos közleményt nem adott ki, maradtak a pletykák, melyek hol néhány száz, hol közel kétezer fő elküldéséről szóltak.

A The Register értesülései szerint, melyek ismét nem a vállalattól származó hivatalos közleményeken, hanem az alkalmazottak által megosztott információkon alapulnak, a múlt héten több száz munkatárs kapta meg a felmondólevelét. A leépítések főleg a Sun-portfóliót, a hardverfejlesztést (SPARC, tárolók, ZFS Storage Appliance) és Solaris részlegét érintik. Egyes elemzők szerint ez a 2010-ben 7,4 milliárd dollárért megszerzett Sun örökségének végleges kisöprését jelenti. Az Open Source Initiative igazgatóságának tagja, Simon Phipps egy twitterbejegyzése szerint ez egyben a Solaris életciklusának végét is jelenti.

Ha ez így nem is feltétlenül állja meg teljes egészében a helyét, tény, hogy a Solaris – és a SPARC – jövője körül elég sok a bizonytalanság.

A hardver nem jó üzlet

Az első hírek még csak a hardveres részleg leépítéséről érkeztek augusztus utolsó napjaiban. Akkor még csak a tervekről szóltak a pletykák, a The Register egy konteónak sem utolsó sztoriban vázolta, hogy milyen infókból rakták össze a leépítés lehetőségét. Az azonban tény, hogy indok lehetett rá, hiszen a hardver üzletág teljesítménye – ahogy a lap utalt is rá – 2014 óta folyamatosan csökkent (lásd a lenti grafikont). A legjobb év a 2014-es volt, akkor sikerült megismételni az előző év teljesítményét.

A múlt hétvége óta azonban már több a konkrétum, a dolgozók ugyanis megkapták a levelüket – ki a felmondásról, ki az átszervezésről –, ami annak rendje és módja szerint ki is szivárgott.

Az információk azonban továbbra is ellenmondásosak. Főleg amiatt, hogy a The Layoff nevű, elbocsátásokkal foglalkozó, a hozzászólóknak anonimitást biztosító oldalon is több ellentmondásos információ jelent meg. Még az elbocsátások nagyságrendjéről sincs konszenzus, a pár száztól az ezer főn át a 2500-ig több szám is megjelent.

A hírek szerint főleg hardvermérnökök kaptak felmondólevelet, bár a leépítés értelemszerűen érintette az adminisztrációs személyzetet is. A Solaris fejlesztői viszont állítólag nem felmondólevelet kaptak, hanem áttették őket az Oracle Linux fejlesztésére.

 
Oracle hardware revenue 2011-2017
Infogram


A Solarist használó ügyfelek ugyanakkor bíznak az Oracle-nek abban az ígéretében, mely szerint a vállalat a 2030-as évekig támogatja az operációs rendszert. A kérdés már csak az, hogyan. Bár az egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a Solaris minimális fejlesztésére a Linux-csapatból biztosítanak erőforrásokat a jövőben.

Összességében még mindig sok a bizonytalanság, és az Oracle egyelőre nem is igyekszik tisztázni a helyzetet: a The Register információit sem kívánták kommentálni. Ugyanakkor a lépés logikus folytatása lenne annak, ami a közelmúltban a Java EE-vel történt.

Remélhetőleg az október elsején, San Franciscóban kezdődő Oracle Open Worldön erre is kitérnek a vállalat vezetői.

Piaci hírek

Kitessékelnék a gyerekeket a közösségi médiából a francia elnök szakértői

Az Emmanuel Macron által felkért szakértői bizottság egyáltalán nem adna okostelefont a 13 éven aluliak kezébe, a közösségi médiát pedig 18 pluszos szolgáltatásként kezelné.
 
Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

A válasz egyszerű: arról függ, hogy hol, hogyan és milyen szabályozásoknak és üzleti elvárásoknak megfelelően tároljuk az információt. A lényeg azonban a részletekben rejlik.

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.