Milliárdokra értékelik, milliókat fektetnek bele, egy fillért sem termel. Mi a Snapchat titka?

A tavalyi év végén 2013 legtökösebb startup cégének választottuk rögtönzött listánkon a Snapchatet, ami azóta többszörösen kiérdemelte ezt a díjat. Egyre nagyobb a hiszti az üzenetküldő szolgáltatás körül, a lufi már akkorára dagadt, hogy 10 milliárd dolláros cégértékről beszélnek. Hihetetlen szám egy olyan cég esetében, amely egyelőre bevétel nélkül gyűjtögeti a felhasználókat, a befektetők azonban továbbra is aktívan érdeklődnek a lehetőségek iránt.

Történetmesélés fiataloknak

A legutóbbi bejelentkező állítólag a Yahoo, akinek 10 millió dollárt is megér, hogy részese lehessen a Snapchat őrületnek. A cég vezetői az értékesítés kapcsán továbbra is tartják magukat, tavaly visszautasították a Facebook 3 milliárd dollár értékű felvásárlási ajánlatát, aminek következtében Zuckerberg kénytelen volt beérni a szintén divatos és egyre több felhasználót gyűjtő WhatsApp megszerzésével.

A Snapchat tehát kitart, miközben a tinédzsereken és talán a közösségi média szakértőin kívül senki sem igazán érti, hogy mire ez a nagy felhajtás. A megoldáshoz segít közelebb jutni az iPhone-ért sorban állókról készített videója kapcsán emlegetett Casey Neistat, aki megpróbálta egy rövid videóban felvázolni a Snapchat jelentőségét, viszonyát a többi szolgáltatáshoz és azt, hogy milyen ereje tud lenni egy, az app felületén szervezett találkozónak.

Itt és most

A New York utcáin forgatott kisfilmben több fiatal is megszólal, a vélemény pedig egyöntetűen az, hogy a Snapchat sokkal izgalmasabb, mozgalmasabb, mint a szürkévé halványult Facebook. Az is kiderül, hogy azt alkalmazás már régen nem az önmagukat megsemmisítő, kép alapú üzenetekről szól, sokkal inkább az összefűzhető, a felhasználó egy napját bemutató képsorozatokról (Story), amely 24 óra alatt megsemmisíti magát (mert mégiscsak a Snapchatről van szó).

A Snapchat titka tehát nem a filterezett fotókban, a 140 karakterre limitált üzenetekben, vagy a kedvenc kaják megosztásában rejlik, hanem az egyedi történetek elmesélésében, amire fiatalok milliói kattantak rá az elmúlt hónapokban. Úgy tűnik, hogy a „Most” érzését, az azonnaliságot jelenleg csak a Snapchat tudja biztosítani, és pontosan ez ez az a tulajdonsága, ami a Yahoonak megér 10 millió dollárt.

Konzumer tech

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.