Bár az idei Euróvíziós Dalfesztivált le kellett fújni, nemzetközi zenei versenyt így is tartottak. Algoritmusok aktív közreműködésével.

A világjárvány miatt idén elmarad az Euróvíziós Dalfesztivál. A holland VPRO csatorna azonban megrendezte az esemény online pótlékát. Az AI Song Contest elnevezésű verseny címéből is kiderül, hogy ezúttal nem az extravagáns performanszon volt a hangsúly, hanem azon, hogy a jelentkező csapatok mit tudtak kicsiholni zeneszerzés témában a mesterséges intelligenciából.

Változatos felhozatal

A versenyre összesen 13 csapat jelentkezett szerte Európából, illetve az Euróvíziók idejére immár hagyományosan európaivá avatott Ausztráliából. Az interneres és szakmai szavazatok összesítése után végül pont utóbbi ország futott be győztesként szerzeményével.

 

 

A Beautiful the World nevet kapó dal mögött álló algoritmust korábbi dalfesztiválos szerzeményekkel dolgozott alapanyagként, amelyhez adalékként az Ausztráliában nemrégiben pusztító bozóttüzektől szenvedő állatvilágot kellett hozzágyúrnia. A végeredmény egy meglepően rendben lévő, hagyományosnak mondható popszám lett. Bár az is lehet, hogy a szavazatokat befolyásolták a klipben felbukkanó cuki koalák.

A második helyre a német csapat ért fel. Ők egy egészen más stílusú anyagot készítettek. A pszichedelikus túrára hajazó muzsikán már sokkal jobban tetten érhetők a gépi közreműködés jegyei. Ezen azon nincs is nagyon mit csodálkozni, ha hozzátesszük, hogy az I’ll Marry You, Punk Come c. számhoz az MI-t akapella dalokkal, death metal nótákkal és egy álhírgenerátorral látták el útravalónak.

 

 

A versenyen induló csapatok egyébként viszonylagos szabadságot kaptak abban, hogy milyen módon ötvözik a gépi intelligenciát az emberi kreativitással. Volt, ahol csak építőkockaként funkcionáló blokkokat gyártott az MI, amit aztán valami fogyaszthatóvá próbáltak gyúrni az alkotók, de például az egyébként utolsó helyen végző svájciak stratégiája az volt, hogy gyakorlatilag mindent rábíznak a gépre. Egyelőre azonban ez a szélsőség még egy MI-versenyen sem bizonyult nyerő stratégiának.

Cloud & big data

Drága mulatság lehet, ha megborulnak a bevásárlást támogató MI-segédek

A nagy áruházláncok is egyre-másra vezetik be a mesterséges intelligenciára épülő vásárlási asszisztenseket, de már a legelején tisztázzák, hogy nem kívánnak felelősséget vállalni a megbízhatatlan technológia költséges tévedéseiért.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.