Ha a ZTE vagy más kínai óriáscégek figyelmen kívül hagyják az amerikai technológia oroszországi exportjára vonatkozó korlátozásokat, az azért lesz, mert ők is a bevételeket hajszolják – nyilatkozta a The Registernek Ashley Yablon, a ZTE elleni korábbi amerikai eljárás kulcsfigurája. Yablon tíz évvel ezelőtt, a ZTE főtanácsadójaként találkozott olyan dokumentumokkal, amelyek az iráni és észak-koreai exporttilalom megsértésére utaltak, és az FBI-nak lehetőséget biztostott a munkahelyi laptopjához való hozzáférésre. A dolog vége rekord összegű bírság és egy olyan szankciós csomag lett, amei kis híján összeroppantotta a kínai gyártót.
A The Register interjújából kiderül, hogy a jogász szerint most is hasonlóra lehet számítani, annak ellenére, hogy egyelőre semmi sem utal az ilyen jellegű jogsértésekre. Yablon, aki egy nemsokára megjelenő könyvben is kifejti a ZTE-nél szerzett tapasztalatait, a cikkben arról beszél, hogy a kínai vállalat vezetői a helyi törvényeket inkább irányelvnek tekintik. Terjedelmes szabadalmi portfóliójukat pedig pajzsként használják az olyan vádak ellen, amelyek alapján jogtalanul használnák fel mások szellemi tulajdonát.
Nem csak a kínaiak játszanak az asztal alól
A haszonszerzési kényszert egyébként nem csak a kínaiakra nézve tartja túlságosan erősnek: felhozza például a svéd Ericsson ügyét, ahol utóbb kényszerűen beismerték, hogy az Iszlám Állam terroristáival boltoltak volt az eladások zavartalanságának biztosítása érdekében. Emellett a biztonsági kockázatokról szólva az is a meggyőződése, hogy a bármilyen illetőségű szállítótól vásárolt termékek lehetővé teszik a titkos hozzáférést, akár szándékosan, akár közvetett módon. Így a kínai hálózati eszközök lecserélésével kapcsolatban is szkeptikus, tekintve az ezzel járó költségeket, és az így elérhető, ugyancsak véleményes biztonsági szintet.
A lap kérdésére válaszolva Yablon kijelentette, hogy ő maga a személyes élményei miatt soha többé nem vállalna munkát kínai cégeknél, de másoknak nem javasolja, hogy kövessék a példáját. Szerinte ez ostoba elhatározás lenne, tekintettel Kína növekvő jelentőségére a világgazdaságban és a technológiai területen. Azt tanácsolja azonban mindenkinek, hogy az ilyen megbízásokba a kínai üzleti kultúra ismeretében lépjen be, és azzal is legyen tisztában, hogy a munka hogy viszonyul céljaihoz és elvárásaihoz.
A Reuters által idézett szakértők korábban azt valószínűsítették, hogy a kínai techvállalatok megpróbálhatják betölteni az orosz piacon támadt űrt, de az amerikai fenyegetések ebben az esetben fokozott óvatosságra intik majd őket. Az olyan katonai szükségleteket pedig, mint a legfejlettebb technológiákkal gyártott csipek szállítása, egymagukban amúgy sem lennének képesek kielégíteni.
A The Register állítólag a ZTE és a Huawei képviselőit is megkereste a riportba csomagolt könyvajánló kapcsán, de a cikk megjelenéséig nem kapott választ a kérdéseire.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?