A cég története legnagyobb súlyú akvizícióját jelentette be. A marketingautomatizációs megoldásokat fejlesztő Marketo 4,75 milliárd dollárért lesz az Adobe része.

Alaposan begyújtotta a rakétákat az Adobe, és tényleg mindent elkövet azért, hogy komoly riválisa legyen a Salesforce-nak, vagy éppen az Oracle-nek. A vállalat alig pár hónapja vásárolta fel 1,7 milliárd dollárért az e-kereskedelmi platformot fejlesztő Magentót, most pedig portfóliója további megerősítésére ennek többszörösét költi a marketingalkalmazásokat szállító Marketóra.

Történelmi üzlet

Az akvizíció költsége 4,75 milliárd dollár, ami a társaság történetében a valaha volt legnagyobb ügyletet jelenti. Az automatizált marketingeszközöket kínáló Marketo valamivel több mint tíz éve működik, 2011-ben pedig tőzsdére is lépett. Onnan a céget a Vista Equity Partners vásárolta ki 2016 tavaszán. Az akkor 1,8 milliárd dollárba kerülő befektetés igencsak bejött a magántőke-társaságnak, hiszen most, alig több mint két évvel később jelentős haszonnal tudtak túladni a részvénycsomagon.

Bármennyire magasnak tűnik is az ár, az Adobe vezetősége láthatóan nagyon elkötelezett az arzenáljuk felturbózásában. A Magento nagyjából 5000 főt számláló ügyfélköre mellett a vállalati partnereknek kínált szolgáltatási csomagja is erősödik a felvásárlással. Az ügylet lezárását követően a Marketo megoldásai a Digital Experience üzletág bevételeit hízlalalhatják, amely a legutóbbi negyedévben 614 millió dollárt hozott.  

Az Adobe vezérigazgatója a megállapodás kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a vállalat e-kereskedelmi megoldásait szállító Experience Cloud már meglévő eszköztárát (analitika, perszonalizációs- és tartalomkezelő megoldások) remekül kiegészítik a Marketo erősségei (lead management, account-based marketing stb.). Ezek együttesével pedig reményei szerint olyasmit tudnak kínálni, ami minden marketingszakember számára vonzó lehet, és vezető szereplőjévé válhatnak a piacnak.

Gyorsan lezavarnák

Nagyságrendjéhez képest egyébként szokatlanul gyorsan igyekszik lezárni a felvásárlást az Adobe. A tervek szerint erre még az idén sor kerülhet, amennyiben minden érintett szabályozói hatóság rábólint az ügyletre. A több mint ezer munkavállalóval rendelkező Merkato vezetője a felvásárlást követően az Adobe Digital Experience üzletágának egyik felső vezetője lesz. 

A befektetőket különösebben nem hatotta meg a bejelentés. A cég papírjaival viszonylag nyugodtan kereskedtek az információ nyilvánosságra kerülése után is. Az Adobe részvényeseinek amúgy nem lehet panasza, hiszen idén eddig 50 százalékos árfolyam-erősödést tudott felmutatni a cég.

Cloud & big data

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.