A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla idén egy Brüsszelben megvalósult magyar projektet díjazott.

Átadták az Év Projektmenedzsere díjat. A több mint húszéves múltra visszatekintő elismerést a VOSZ, a FŐVOSZ, a HTE Projektmenedzsment Szakosztálya, az IVSZ, az Építéstudományi Egyesület, valamint az NJSZT alkotta Projektmenedzsment Kiválóság Tábla idén Sághi Attilának (képünkön), a Városliget Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettesének ítélte. Barabás Tamás, a VOSZ társelnöke, a Kiválósági Tábla soros elnöke a díjátadó ünnepségen elmondta, Sághi Attila mögött több olyan összetett projekt is van, amelynek egyik legnagyobb kihívása a hagyományok, a funkcionalitás és a korszerű igények szerves ötvözése. A szakember nevéhez olyan projektek irányítása fűződik, mint a Néprajzi Múzeum vagy az Operaház felújítása. Az elismerést a brüsszeli Magyar Ház projekttel érdemelte ki.

"A Magyar Ház izgalmas kihívása volt, hogy a magyar kultúra és történelem bemutatását össze kellett hangolni diplomáciai feladatok ellátására alkalmas funkcionális terekkel. Az épületet ugyanis az EU magyar elnökségéhez köthetően diplomáciai feladatokra is használják. A projektet tovább bonyolította, hogy nemcsak az örökségvédelmi szempontokat és a modern funkciókat kellett összehangolni, hanem meg kellett felelni a magyar és a belga előírásoknak és eljáráskövetelményeknek egyaránt. A projekt szakmai irányításának egyik legfontosabb eleme ezért az összes érdekelt fél igényeinek megértése és összehangolása volt" – hangsúlyozta Barabás Tamás a díj átadásakor.

A projektvezetői szerepről szólva Sághi Attila elmondta, hogy minden munkája során arra törekszik, hogy valamennyi résztvevő lássa a "nagy képet", és érezze saját fontosságát e kép részeként. "A projektmenedzser maga a kapcsolat, ami lehetővé teszi, hogy különböző helyről érkező és különböző tudással rendelkező emberek közösen tudjanak működni" – mondta a szakember.

A szűkített listára kerülők elismerő oklevelet kaptak

A zsűri két körben választotta ki a díjazottat. A beküldött pályamunkák alapján a Kiválósági Tábla tagjai által delegáltakból összeálló zsűri összeállította a díjra legesélyesebb öt pályázó listáját, akiknek személyes beszélgetésre is bizonyítaniuk kellett szakmai munkájuk kiválóságát.

A szűkített listára került többek között Dósa Gábor, az Uni Inno Zrt. elnök-vezérigazgatója, a győri Széchenyi István Egyetem tudományos kapacitásfejlesztési, kutatásfejlesztési és innovációs ökoszisztémájának építése terén végzett munkájával. Farkas Norbert, a Market Építő Zrt. műszaki igazgatója pedig olyan projektekkel érdemelte ki ugyanezt, mint az OTP Madarász Viktor utcai, ún. M12-e irodaháza, a Lidl központi irodaháza vagy a LEAN módszertannal végigvitt Budai Egészségközpont projekt.

Az esélyesek között volt két olyan szakember is, akik főleg a fenntarthatóság terén jeleskedtek. Kiss Júlia, a Harmony Home Kft. ügyvezetője épületenergetikai és napelemes rendszerek építése és optimalizálása terén ért el komoly eredményeket, míg Szombathelyi Imre, az ISB-Systembau-EU Kft. műszaki igazgatója enegiahatékony épületprojektekkel érdemelte ki az elismerő oklevelet.

Közösség & HR

A kibertérben is kemény harc folyik Iránban

Az ázsiai országot nemcsak izraeli repülők és rakéták célozták meg a napokban, hanem tapasztalt hekkercsoportok is. Utóbbiak miatt kapcsolhatta le tegnap országosan a netet az iráni kormányzat.
 
Hirdetés

Cyber Threat Intelligence: üzleti előny a sötét adatokból

Egyetlen kompromittált jelszó. Egy belépési pont, amit már nem használnak. Egy korábbi alkalmazott adatszivárgása. Ezek ma már nem csupán technikai hibák, hanem valós üzleti fenyegetések, amelyek a digitális alvilág piacán előbb bukkannak fel, mint ahogy a cég egyáltalán észrevenné.

A digitális támadások célpontjai ma már nem feltétlenül azok a vállalatok, amelyektől a támadók adatokat vagy pénzt akarnak szerezni. Elég, ha a támadás egyik láncszeme nem védett – az elkövetők ezen keresztül lépnek be a rendszerbe. És ez a láncszem gyakran nem is belül van.

a melléklet támogatója a One Solutions

Hirdetés

Miért kell az üzleti intelligenciának megelőznie az MI bevezetését?

A felfokozott várakozásokhoz képest kiábrándító az MI-bevezetések valósága, ebben pedig a fő bűnös a rossz adatminőség és nem megfelelő adatinfrastruktúra.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.