Az adóhivatal online felülete a hétvégén teljes átváltozáson esett át, és első ránézésre sokkal barátságosabb lett.

Szombat este jelentős változás történt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV). A hatóság ugyanis teljesen lecserélte az eddig használt honlapját és az azt kiszolgáló háttérrendszert. A változtatás célja természetesen egy korszellemnek megfelelőbb, az ügyfelek tájékoztatását jobban segítő felület létrehozása volt.

Villámtesztünk alapján kijelenthető, hogy ez mindenképpen sikerült a NAV-nak, ugyanakkor azt is érdemes megemlíteni, hogy a régi weboldalnál barátságosabb felületet alkotni enyhén szólva sem volt nehéz feladat.

 

 

A hivatal egy rövid videót is készített a honlapváltásról, ám ez inkább tekinthető reklámfilmnek, mint hasznos útmutatónak. Szerencsére maga az oldal viszont alapvetően jól áttekinthető és minimális internetezési képességekkel is el lehet boldogulni rajta.

A keresőmezőbe írt témával kapcsolatban például automatikusan felugranak az adatbázisban található részek, ezekre kattintva pedig általában elérhető egy kérdés-felelek formátumú segédlet. Ellentétben a korábbi gyakorlattal, ez valóban olyasminek tűnik, amit azért alkottak meg, hogy az ügyfél megtalálja a válaszokat az őt érintő problémákra.

A honlap tartalma egy kattintással leszűrhető kizárólag magánszemélyeket érintő témákra, sőt a myNAV bekalibrálásával a felhasználók még pontosabban megadhatják azokat a kategóriákat, funkciókat amelyeket látni, használni szeretnének.

A Naptár pontnál azért kicsit visszaköszön a múlt, mivel itt egyrészt hiányos az adatközlés (a Kire vonatkozik oszlop egyelőre mindenhol üresen maradt), másrészt nem teljesen világos, mekkora segítséget jelent az átlagpolgárnak, ha például azt látja, hogy április 20-ig kell elintézni a 21KTBEV-et.

Ettől függetlenül az adóhivatal régi adóságát törlesztette azzal, hogy az utóbbi években történt digitalizációs lépéseket (például online SZJA-bevallás, e-számlázási rendszer stb.) kiegészítette egy modern, tájékoztatást, ügyintézést segítő honlap megalkotásával.

Piaci hírek

Bűncselekmények gyanújával készült feljelentés a KRÉTA-rendszer ügyében

A 2019-ig visszatekintő kormányzati átvilágítás "gyanús mintázatot" talált, ennek nyomán pedig 40 oldalas feljelentés készült a KRÉTA, a Neptun és az állami iratkezelők 100 milliárd forintot is meghaladó kifizetésit illetően.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.