A Meta éppen 14 milliárd dollárnyi kapacitást kötött le a CoreWeave-nél, ami aprópénznek tűnik ahhoz képest, hogy előrejelzések szerint a mesterséges intelligenciára fordított iparági kiadások 2800 milliárdra híznak 2029-re.

Nem túlzás, hogy manapság mindennapossá váltak azok a kisebb fejlődő országok éves költségvetését bőven meghaladó, gigantikus együttműködések, amelyekkel a technológiai szektor nagyágyúi igyekeznek maguknak garantálni a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez és üzemeltetéséhez szükséges irdatlan adatközponti kapacitást.

Erre szolgáltat újabb példát az az összesen 14,2 milliárd dollárra rúgó megállapodás, amely a Meta kötött a az adatközponti infrastruktúrát szolgáltató CoreWeave-vel – adta hírül tegnap elsőként a Bloomberg. Ezért az összegért a többek között a Facebookot és az Instagramot is birtokló techóriás biztosítja magának a szükséges hátteret, hogy különböző MI-alapú szolgáltatásai és a generatív algoritmusokhoz kötődő fejlesztései zavartalanul haladjanak legalább 2031 végéig. Hogy milyen jelentős üzletről van szó, azt jól mutatja, hogy a CoreWeave papírjai kedden pillanatok alatt nagyjából 15 százalékot erősödtek.

Ezzel a CoreWeave részvényei bőségesen visszahozták azt a zuhanást, amit az augusztusban közzétett, vegyes számokat hozó negyedéves jelentés okozott. Ráadásul a Meta-üzlet előtt néhány nappal egy másik komoly deal is született: az OpenAI immár másodszor bővítette ki az év elején kötött megállapodását. A ChatGPT fejlesztője márciusban 11,9 milliárdos megrendelést kötött le a CoreWeave-nél, amit májusban 4 milliárddal, majd múlt héten újabb 6,5 milliárddal toldott meg. Így ez a partnerség összességében 22,4 milliárd dollárt jelent, ami bőven meghaladja a Metával most kötött együttműködés értékét is.

A hájpvonaton nincsen fék

Miközben egyre több elemző hívja fel a figyelmet egy esetleges gazdasági buborék veszélyére (különösen az olyan megállapodások kapcsán, mint a potenciálisan 100 milliárd dollárt érő Nvidia–OpenAI-partnerség), a nagy nyelvi modellek körül generált hájp a jelek szerint nem holnap fog csillapodni.

Legalábbis erre utal a Citibank friss előrejelzése, amelyben a korábbi jóslathoz képest jelentősen nagyobb összeg szerepel azzal kapcsolatban, mennyit fordítanak a big tech cégek MI-hez kötődő infrastrukturális kiadásra. A pénzügyi elemzők szerint ez a summa 2029-ig elérheti a 2800 milliárd dollárt is. Ebből 2026 végére várhatóan már 490 milliárdot sikerül "eltapsolni" – derül ki a Reuters beszámolójából.

Piaci hírek

Az MI-munkafelügyelők nyomulására figyelmeztetnek az európai szakszervezetek

Meglepő, de az "algoritmikus menedzsmenteszközök" bevezetése sem a mezei munkavállalók helyzetét javította.
 
A kódbiztonság örök téma, azóta van napirenden, amióta léteznek szoftverek. A felhő és napjainkban a mesterséges intelligencia azonban ezt a problémakört is átalakította.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.