Meglepő, de az "algoritmikus menedzsmenteszközök" bevezetése sem a mezei munkavállalók helyzetét javította.

A közel 40 európai ország 45 millió munkavállalóját képviselő Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) átfogó jelentést tett közzé a munkahelyi folyamatok irányításában egyre nagyobb szerepet játszó algoritmusokról, kitérve a programozott eljárásokra vagy a munkavállalók munkahelyi felügyeletére szolgáló MI-programok használatára is. Bár a tanulmány nem fest világvége-hangulatot, a technológia riasztó térnyerésére hívja fel a figyelmet, hivatkozva egy korábbi OECD-felmérésre is, amelynek alapján az uniós munkahelyek 79 százaléka és az amerikai munkahelyek 90 százaléka már bevezetett legalább egy "algoritmikus menedzsmenteszközt" az alkalmazottak irányítására.

Ez az ETUC álláspontja szerint már most is drasztikusan megváltoztatja a "munkahelyi hatalmi dinamikát", és nem pont az egyszerű munkavállalók javára. Az MI-vezérelt menedzsment hatásait olyan jelenségekben azonosítják, mint a diszkriminatív megbízások, a változékony bérezés (sőt a kifizetések elmaradása), a munkavállalói kontroll elvesztése, a folyamatos felügyelet, az észszerűtlen teljesítményértékelések vagy az automatizált büntetések. A Futurism beszámolója kiemeli a jelentésből az olyan meghatározó tüneteket, amit amilyen az autonómiát és a magánéletet aláásó, intenzív megfigyelés vagy az emberek munkájának átláthatatlan és visszacsatolás nélküli minősítése.

Még az indoklással sem fáradnak

Ez utóbbit jól mutatja, hogy a dolgozók esetenként akár az állásukat is elveszíthetik anélkül, hogy az oda vezető folyamat során kapcsolatba kerülnének valamelyik humán felettesükkel. Az ilyesmi az ETUC megítélése szerint már beépült a bizonytalan, alacsonyabb bérezésű munkakörökbe, de gyorsan átterjed olyan ágazatokra is, mint a jog vagy az egészségügy. Mindez egybevág azokkal a figyelmeztetésekkel, amelyek arról szólnak, hogy a felszínen az emberi intelligenciával vetekedő vagy azt meg is haladó MI elképzelt jótéteményeiről értekeznek, közben azonban a technológia jelenlegi, minimum véleményes állapotában is szerepet kap a munkahelyek átformálásában.

Az ETUC ennek kapcsán példákkal szolgál azokra a sikeres küzdelmekre, amelyek eredményeként a munkavállalóknak sikerült itt-ott kiharcolniuk az algoritmusok által meghatározott döntések részletes magyarázatát vagy az MI-korszak előtt szerzett jogaik tiszteletben tartását. A jelentés különböző taktikákat is javasol az udvarias kérelmektől a nem teljesen formális megoldásokig: a haknigazdaságban (gig economy) dolgozók például több fiókot is létrehozhatnak az adatok összehasonlítására, de működhet a visszafejtés (reverse engineering), a nyers adatok fáradságos átfésülése vagy a menedzsment-algoritmusok auditálására használt programok bevetése is.

Részletek: Negotiating the Algorithm - A Trade Union Manual »

Közösség & HR

Égnek a dollármilliárdok az MI-hájp oltárán – és ez csak a kezdet

A Meta éppen 14 milliárd dollárnyi kapacitást kötött le a CoreWeave-nél, ami aprópénznek tűnik ahhoz képest, hogy előrejelzések szerint a mesterséges intelligenciára fordított iparági kiadások 2800 milliárdra híznak 2029-re.
 
A kódbiztonság örök téma, azóta van napirenden, amióta léteznek szoftverek. A felhő és napjainkban a mesterséges intelligencia azonban ezt a problémakört is átalakította.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.