A Samsung szoftveres megoldásával ugyanazt a készüléket használhatjuk céges és magán célokra.
Hirdetés
 

A vállalatok informatikusaik visszatérő rémálmaiban szerepel az a forgatókönyv, amikor valamelyik cégvezető elveszíti a magáncélokra használt mobilját, amit előzetesen telepakolt érzékeny adatokkal. A céges mobil egyfajta kellemetlen teherként nyomja a dolgozók zsebét, legtöbben kényszerként élik meg, hogy plusz egy telefont/táblagépet/notebookot maguknál kell tartaniuk, arról nem is beszélve, hogy a készülékek kiválasztásában csak ritkán van beleszólásuk.

BYOD Samsung módra

Ez a helyzet szülte meg BYOD, azaz a Bring Your Own Device (kb. „hozd magaddal a saját készüléked”) mozgalmat, aminek zászlaja alatt a vállalatok különböző technológiákkal arra törekszenek, hogy egyetlen eszköz kiszolgálhassa a vezérigazgatótól kezdve az összes alkalmazottat. A folyamatot az LG kezdte még 2010-ben a VMware-rel karöltve, akkor egy dupla boot rendszerű androidos készülék szolgálta ki az ebbéli igényeket, és persze a BlackBerry-nek is megvan a saját megoldása erre a problémakörre, ami Balance névre hallgat és kizárólag az új, BB 10-es mobilokon vethető be.

A Samsung a barcelonai Mobil Világkongresszuson bemutatta a saját elképzelését a BYOD megkönnyítésére, amit Samsung Knox névre keresztelt. A szoftveres kialakítás a lehető legkényelmesebbé teszi a folyamatokat: a Knox kétfelé osztja a készüléket, így a felhasználó vagy munka, vagy magán módban használhatja azt. A céges felület beállításaihoz, jogosultságaihoz, és egyéb karakterisztikájához kizárólag a cég arra feljogosított IT-szakemberének van hozzáférése, és így előre meghatározható, hogy a mobilra milyen alkalmazások kerülhetnek fel, de a háttértárat, a levelezőrendszert is a cég biztonsági előírásainak megfelelően lehet beállítani. A személyes felület azonban továbbra is az alkalmazott kontrollja alatt áll, amikor az aktív, oda azt telepít, amit akar, úgy használja, ahogy jólesik.

Az idei MWC-n bemutatkozó rendszer a beszámolók szerint pillanatok alatt képes váltani a két mód között, nem kell hozzá kikapcsolni, újraindítani a készüléket. A munka módhoz tartozó adatok, alkalmazások egy úgynevezett Knox konténerben tárolódnak, teljesen szeparálva a többi adattól. A céges profilhoz tartozó összes ikon, widget, launcher innen indul, vagyis a Samsung hermetikusan szétválasztotta a két felhasználási módot. Ehhez a tárolóhoz kapcsolódik egy titkosítási rendszer is (256 bites AES titkosítás), sőt, a cégek VPN jogosultságot is adhatnak a kiválasztott alkalmazásoknak.

A Knox a Samsung SAFE programjának (Samsung for Enterprises) része, és csak azon mobilokon működik, amelyek rendelkeznek az ehhez szükséges tanúsítványokkal. Ez a két mobil jelen pillanatban a Galaxy S III és a Galaxy Note II, a szolgáltatás elindulását a Samsung 2013 második negyedévére teszi.

Egy hónapon belül érkezhet a Samsung új csúcsmobilja 
BYOD: stratégia nélkül rázós lehet
IDC: a BYOD kulcsa a helyes adatkezelés

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.