2019 negyedik negyedévének eredményei között közölték először külön a videomegosztó oldal hirdetési bevételeit.

Erős negyedévvel zárta 2019-et az Alphabet, a részvényesek mégis elégedetlenek, így a pénzügyi jelentés közzététele után az árfolyam azonnal gyengült. A december 31-ével zárult három hónapos időszakban a vállalat teljes bevétele 46,1 milliárd dollár volt. Ez 17 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi azonos időszakot. A teljes év bevétele 161,9 milliárd dollár, ami 18 százalékkal haladja meg 2018-as végeredményt (136,9 milliárd). Ez önmagában nem rossz, ám mind a YouTube-tól, mind a Google Cloudtól többet vártak a befektetők, akiket az sem nyugtathatott meg, hogy mind a negyedéves, mind az éves bevétel növekedése lassult. A most bázisként szolgáló 2018 utolsó negyedében például még 22 százalékos, míg egész évre 23 százalékos bővülésről számolt be a vállalat.

Továbbra is hirdetési cég

A bevételek zömét továbbra is a hirdetések termelik meg: összesen 37,9 milliárd dollárt, ami a negyedév teljes bevételének 82 százalékát adja. Ehhez a legnagyobb arányban a Google Search járul hozzá, összesen 27,2 milliárd dollárral (a teljes bevétel 59 százaléka).

Ez az első negyedév, hogy a vállalat külön közzéteszi a YouTube hirdetési bevételeit is: a negyedik negyedévben ez 4,7 milliárd dollár volt, szemben a tavalyi hasonló időszak 3,6 milliárdjával. Ez éves alapon 31 százalékos bővülést jelent. A videomegosztó hirdetési bevételeinek növekedése még szembeötlőbb, ha az éves teljesítményt nézzük. Míg 2017-ben csupán 8,2 milliárd dollárt hozott, 2018-ban már 11,2 milliárdot (37 százalék növekedés), 2019-ben pedig 15,1 milliárdot (36 százalék). A YouTube nem hirdetés jellegű bevételeiről konkrét számokat nem közölt a vállalat. Sundar Pichai vezérigazgató az elemzői konferenciahíváson azonban annyit elárult, hogy a YouTube TV-nek jelenleg mintegy 2 millió előfizetője van.

A Google Cloud a dinamikus, 53 százalékos növekedése ellenére még a teljes bevétel 6 százalékát sem éri el. A negyedik negyedévben a bevétele 2,6 milliárd dollár volt szemben az előző évi 1,7 milliárddal. Az éves számokban is hasonló a súlya, a 162 milliárdos bevételből 8,9 milliárdot hozott.

Ezzel bőven összemérhetők a Google egyéb bevételei (ide tartoznak például a Pixel telefonok, bizonyos szolgáltatások és a YouTube bizonyos bevételei is). Az ide sorolt tételek negyedévben 5,3 milliárd dollárt hoztak (10 százalékos növekedés), a teljes évben pedig 17 milliárdot (21 százalék). Ezzel kapcsolatban Ruth Porat, a vállalat pénzügyi vezetője azt mondta, hogy bár vannak olyan hardvertermékek, melyek sikeresek voltak 2019-ben – külön kiemelte a Nest Minit, a Nest Hub Maxot és a Pixel 3A-t –, egyelőre a vállalat hardvertéren a korai szakaszában van. A Fitbit megszerzésével azonban ez a vonal erősödhet.

 
Alphabet Revenue 2019 Q4
Infogram


Az önvezető autós fejlesztéseket összefogó Waymo és az élettudományi kutatásokat folytató Verily egyelőre együttesen is marginális szerepet kapnak az Alphabet bevételeiben: a negyedév során mindössze 172 millió dollárt hoztak a konyhára, és persze a k+f miatt jelentős veszteségeik is vannak. Pichai mindkét leányvállalatot azok közé sorolta, melyek kibontakozását iparági együttműködésben képzeli el az Alphabet.

A számok jók; akkor mitől az árfolyamesés?

A CNBC megjegyzi, hogy az impozáns eredmények ellenére vannak olyan jelek, melyek aggasztják a befektetőket. Mindenekelőtt az, hogy a vállalat fő bevételi forrása továbbra is a hirdetési üzlet, amelynek bővülése 2018 vége óta fokozatosan lassul. Mint azzal a Bitport is foglalkozott, az amerikai piacon már érzékelhető, hogy a hirdetők kezdenek elfordulni az általános keresőktől. A megváltozott vásárlási szokások miatt ugyanis olyan keresőket részesítenek előnybe, amely sokkal jobb konverziót biztosít. Ilyen például az Amazon, melynek keresőjében eleve olyan felhasználókhoz jut el a célzott hirdetés, akikben már megfogalmazódott a vásárlási szándék.

Ruth Porat már tavaly kimondta: komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy a vállalat csökkentse függőségét a hirdetési piactól, és ezért igyekeznek diverzifikálni a bevételeket. Ennek jegyében úgy alakítják át a termék- és szolgáltatáskínálatot, hogy azokért egyre többen fizessenek.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.