Az akkor még Twitter névre hallgató platform idén februárban lengette be, hogy a sok aktivitást generáló csatornák tulajdonosainak jutalékot ad a reklámbevételekből. Mindez azonban csak az elmúlt hetekben indult be, meglehetősen kaotikusan.

Ha lassan is, de mozgásba lendült az X (leánykori nevén: Twitter) tartalomgyártóknak szánt kifizetési programja. A hirdetési bevételek megosztását a céget tavaly novemberben megvásárló Elon Musk még február elején jelentette be, a bejegyzése szerint azonnali hatállyal. Ahogy azonban azt már az excentrikus milliárdostól megszokhattuk, nem kell minden kijelentését készpénznek venni.

A tényleges kifizetésekre egészen július közepéig kellett várni, ám akkor is csak egy nagyon szűk, egyénileg kiválasztott csoport tagjai kezdték megkapni az egyébként szemmel látható, nem egy esetben 10 ezer dollár feletti összegeket. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ilyen összegeket csak a legtöbb megtekintést, interakciót generáló fiókok kaphatnak. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a kivételezett elsők között rengeteg megkérdőjelezhető alany volt, mint például a kijelentései miatt korábban letiltott, de később visszaengedett, embercsempészettel és nemi erőszakkal vádolt Andrew Tate.

Levitték a küszöböt

A programhoz eredetileg csak az elmúlt három hónap során 15 millió üzenetmegjelenítést teljesítő csatornák tulajdonosai csatlakozhattak, és ők is csak akkor, ha rendesen fizetik az immár X Premiumnak hívott (egykori Twitter Blue) csomagot. A belépési küszöböt aztán Musk a múlt héten viszonylag gyorsan elharmadolta, így már elég negyedévente 5 millió megtekintést generálni valakinek, hogy várhassa a csekket.

A Musk-féle ügymenetet jól jellemzi, hogy az még most sem világos senkinek, hogy pontosan milyen konstrukcióval osztozik meg a hirdetési bevételeken a cég és a tartalomkészítő. Egyesek megpróbáltak adott számú megtekintéshez konkrét összeget társítani, de a nemrégiben X-re átnevezett platform ura maga kommentálta erre, hogy a lényeg nem a megjelenések számán van, hanem azon, hogy hány ellenőrzött (ejtsd: előfizetőként a cégnek pénzt utaló) felhasználó látta a posztokat. Musk ezt azzal magyarázta, hogy máskülönben túl könnyű lenne botokkal manipulálni a rendszert.

Egyrészt jó, másrészt...

A küszöb leszállítása egyrészt több felhasználónak ad lehetőséget arra, hogy pénzt kapjon X-en végzett tevékenységéért, ami alapvetően pozitív dolog. (Más kérdés, hogy ezt meddig tudja fenntartani egy olyan cég, amely már az irodái bérleti díját vagy az igénybe vett felhőszolgáltatásokat sem mindig fizeti ki.)

A mérleg másik oldalán viszont azon aggódnak sokan, hogy a potenciális pénzkereseti lehetőség miatt a közösségi hálózaton még jobban elterjednek majd a kifejezetten klikkelésre, kommentelésre kitalált provokatív, hamis, megtévesztő vagy csak simán nagyon silány minőségű bejegyzések. Ezek moderálása, letiltása pedig szinte lehetetlen feladatnak látszik egy olyan szervezetnél, amelyik a néhány hónap alatt végrehajtott leépítések következtében korábbi létszámának nagyobb részét elvesztette.

Közösség & HR

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.