Az internet jövőjéről szóló tavalyi nyilatkozatot követően megszületett az MI társadalmi alkalmazásainak közös fejlesztéséről szóló megállapodás is.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok mérföldkőnek tekintett szerződést írt alá egy olyan kutatási együttműködésről, ami szándékaik szerint segítene azonosítani és lendületbe hozni a széles körű társadalmi előnyöket ígérő MI-kutatásokat az éghajlatváltozás, a természeti katasztrófák, az egészségügy és az orvostudomány, a mezőgazdaság vagy az elektromos hálózatok optimalizálása kapcsán. Az amerikai külügyminisztérium és az Európai Bizottság illetékes főigazgatósága egy időben tartotta Washingtonban és Brüsszelben a virtuális aláírási ceremóniát a "Közjót szolgáló mesterséges intelligenciáról szóló igazgatási megállapodás" formalizálásáról.

Thierry Breton, az EU belső piacért felelős biztosa szerint az EU és az Egyesült Államok kutatói egyrészt közös értékek mentén egyesíthetik erőiket a mesterséges intelligencia társadalmi alkalmazásainak fejlesztésére, másrészt nemzetközi partnerekkel dolgoznak majd együtt a valóban globális hatás érdekében. Az egyezmény nyomán elmélyítenék a transzatlanti tudományos és technológiai együttműködést azokon a területeken, melyeket általában a negyedik ipari forradalomhoz sorolnak, kiemelve az alapelvek betartásának fontosságát a mesterséges intelligencia, az IoT, az elosztott főkönyvi rendszerek, az autonóm járművek és más technológiák alkalmazásában.

Az említett alapelvek arra az internet jövőjéről szóló nyilatkozatra épülnek, amelyre az Európai Unió, az Egyesült Államok és más országok tavaly áprilisban tettek közös javaslatot, különös tekintettel a feltörekvő digitális megoldások közös érdekeire és értékeire a globális kihívások kezelésében. A mostani megállapodást az ezen a területen dolgozó illetékes amerikai és uniós intézményeknek és ügynökségeknek kell végrehajtaniuk, a konkrétan is megjelölt kutatási területek között pedig ott vannak a szélsőséges időjárási és éghajlati előrejelzések, a katasztrófaelhárítás, az egészségügyi fejlesztések, az elektromos infrastruktúra, illetve a mezőgazdasági termelés is.

Piaci hírek

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.