A cég sajnálja, hogy az Egyesült Királyság felhasználói a jövőben nem támaszkodhatnak erre a biztonsági funkcióra, ami csak úgy maradhatott volna, ha hátsó kaput nyit hozzá a hatóságoknak.

A brit sajtó már február elején arról cikkezett, hogy az ottani belügyminisztérium erős nyomást fejt ki az Apple-re azért, hogy az iCloudban tárolt ügyféladatokhoz minél teljesebb és közvetelenebb hozzáférést kapjon. Mindezt az úgynevezett Investigatory Powers Bill törvényre hivatkozva teszi, amely az igazságszolgáltatás munkáját igyekszik könnyíteni azzal, hogy a hatóságoknak egyszerűbbé teszi többek között az állampolgárok személyes adataihoz történő hozzáférést.

Mivel az Apple a felhasználók között zajló kommunikációt végponti titkosítással védi, a gyakorlatban a belügyminisztérium követelésének csak egy szoftveres hátsó kapu (backdoor) beépítésével lehetett volna eleget tenni. Az amerikai vállalat ugyanakkor ezt korábban is kategorikusan elutasított más hasonló kérések kapcsán, így nem meglepő, hogy ebbe nem ment bele.

A megoldás helyette az lett, hogy az Apple az Egyesült Királyságban minden felhasználónál kikapcsolja az Advanced Data Protection (ADP) néven emlegetett titkosítási funkciót. A cég a The Register megkeresésére csalódottságának adott hangot, mivel a lépés jelentősen növelheti a különböző online visszaélések, adatbiztonsági incidensek kockázatát. Mindez azonban szükséges ahhoz, hogy az informatikai óriás jogszerűen működhessen, azaz ki tudja adni a jogszerűen igényelt adatokat az Egyesült Királyság bűnüldöző szerveinek.

Az Apple hozzátette, hogy ettől függetlenül az iCloudban tárolt bizonyos típusú adatokra továbbra is érvényben marad a végponti tikosítás, beleértve az egészségügyi információkat, az iMessages és a FaceTime-hívásokat. A biztonsági mentések, a tárhely adatai, a fényképek, a jegyzetek, az emlékeztetők, vagy például a Wallet-belépők esetében viszont már nem ez a helyzet.

Régóta harcolnak

A hatóságok és az informatikai vállalatok között hosszú évek óta zajlik ez a küzdelem. A nyomozók minél könnyebb és átfogóbb hozzáférésre vágyank, a cégek viszont igyekeznek azt sugározni magukról, hogy mindent megtesznek felhasználóik védelméért, beleértve azok személyes adatainak lehető legmagasabb szintű biztosítását.

Az angolszász országok hírszerzési szerveit tömörítő Öt Szem csoport régóta követeli a backdoorok elhelyezését a különböző internetes kommunikációs platformokon. A nyomásgyakorlásba még az Európai Unió Tanácsa is beszállt, azt hangoztatva, hogy a hátsó kapuk megléte mellett is garantálható a felhasználói adatok biztonsága.

Biztonság

A vámtárgyalások miatt csúszhat az amerikai cégek EU-s büntetése

Az Európai Bizottságnak elvileg a héten kellett volna bejelentenie a Meta és az Apple ellen tavaly indított vizsgálatok eredményét, ám sajtóértesülések szerint Brüsszel az USA-val folytatott kereskedelmi tárgyalások miatt jegeli az ügyeket.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.