A Forbes értesülései szerint az Apple-nek sikerült kiiktatnia a telefonjait korábban könnyű szerrel feltörő biztonsági cég megoldását. A történteknek többek között az amerikai titkosszolgálatnál sem örülnek, hiszen ők is a Grayshift ügyfelei.

Néhány évvel ezelőtt óriási pervatvar lett belőle, hogy az Apple nem volt hajlandó segítséget nyújtani egy nyomozáshoz azzal, hogy a bizonyítékként lefoglalt iPhone-t feltöri. Az akkori ügynek végül az lett a megoldása, hogy az FBI saját megoldást talált a telefon digitális felbontására.

Azóta az is kiderült, hogy mindezt egy atlantai biztonsági cég segítségével sikerült elérni. A Greyshift a hírek szerint gond nélkül kijátssza azt a blokkoló funkciót, amely a telefon PIN-kódjának többszöri rossz megadásakor lép életbe, így egyszerű próbálgatással, azaz nyers erővel képes rövid időn belül előállni a helyes számsorral. A vállalatnak sok ügyfelet hozott GrayKey elnevezésű technológiája, a titkosszolgálaton kívül például az amerikai bevándorlási hivatal, sőt friss hírek szerint az angol rendőrség is a vásárlók között van. Vagy volt, ugyanis a Forbes forrásai azt állítják, az Apple-nek sikerült hatástalanítania az eddig jól működő kiskaput.

Zárva van az arany kapu

Egyébként az amerikai lap hozta nyilvánosságra még idén márciusban azt is, hogy a Grayshift áll a sikeres kormányzati feltörések hátterében, tehát meglehetősen jó kapcsolatokkal bír a témában. Ezek az informátorok most azt közölték, hogy egyik napról a másikra béna kacsává változott az addig kiválóan működő GrayKey.

Úgy tűnik, mostantól minden iOS 12-t vagy frissebb verziót futtató iPhone esetében áthatolhatatlan falba ütközik a technológia. Teljes blokkolásról nincs szó, hiszen a beszámolók szerint részlegesen még így is sikerül némi információt és metaadatot kinyerni a készülékről, például a fájlstruktúrával, az állományok méretével kapcsolatban. De a titkosítással tárolt anyagokhoz semmiféle módon nem jutnak hozzá a biztonsági cég szakemberei.

A lapnak nyilatkozó egyik rendőrségi tisztviselő tulajdonképpen megerősítette az értesüléseket, de azt is hozzátette, hogy ez egy folyamatosan dúló harc, ahol mindkét fél igyekszik a másik előtt járni egy lépéssel. Azt egyelőre nem tudni, hogy mennyi ideig, de az biztos, hogy most Cupertino tart előrébb a versenyben.

Rejtélyes blokkolás

Amennyire biztos, hogy az Apple-nek sikerült legalább részlegesen kizárni a Greyshift megoldását, annyira nem tudni arról, hogy ez miként sikerülhetett. A Forbes által megszólaltatott biztonsági szakértő is csak tippelgetett arról, milyen megoldás állhat a háttérben, de végső soron azt kellett megállapítania, hogy fogalma sincs a mikéntről.

A történtek egyébként remekül illeszkednek az Apple narratívájába. A cég vezetője például éppen a héten állt ki a felhasználói adatok védelme mellett, és azon dolgozik, hogy az Egyesült Államokban is mihamarabb életbe lépjen egy GDPR-hez hasonló szigorú szabályozói környezet.

Ez a cikk független szerkesztőségi tartalom, mely a T-Systems Magyarország támogatásával készült. Részletek »

Biztonság

OpenAI-incidens: olcsó reklám vagy valós veszély?

A szakértő szerint tekintsük inkább egy nagyon fontos figyelmeztetésnek.
 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.