Az amerikai kormány már nem tart igényt az Apple segítségére.

Végéhez ért az amerikai Védelmi Minisztérium, illetve a Nyomozó Iroda és az Apple közti, hetek óta húzódó vita. Az FBI egy tavaly decemberi terrorcselekmény elkövetőjéhez tartozó iPhone-t szeretett volna feltörni, amihez az Apple segítségét kérte, Tim Cook azonban egyértelművé tette, hogy minden lehetséges segítséget megad az ügyhöz, de a konkrét kérést nem fogják teljesíteni.

Köszi, most már megvagyunk!

Ez arra vonatkozott, hogy a gyártó úgy módosítsa az iOS-t, ami lehetővé teszi a benne tárolt adatok kinyerését. Az Apple ezt a kezdetektől fogva elutasította, így bírósági ügy lett a dologból, ami csak azért nem futott ki, mert az FBI új utakat keresett és talált. A Minisztérium egy beadványban közölte a bíróval, hogy egy szakértő által a rendelkezésére bocsátott új módszert tesztelnek, ami miatt lehet, hogy nem lesz szükség az Apple közbenjárására.

„A kormány sikeresen hozzáfért a Farook iPhone-ján tárolt adatokhoz, így a továbbiakban nincs szükség az Apple segítségére”, szól az FBI legutóbbi beadványa. Az továbbra sem világos, hogy pontosan ki segített a hatóságoknak és az sem egyértelmű, hogy a felderítés valóban egyetlen mobilkészülékre vonatkozik, vagy esetleg több iPhone is szerepel azon a bizonyos listán.

Az azonban egészen biztos, hogy a Minisztérium a jövőben továbbra is keresni fogja annak a lehetőségét, hogy nemzetvédelmi célból adatokat gyűjtsenek be titkosított készülékekről. „A kormány előtt a jövőben is elsődleges cél lesz azon kritikus digitális információk megszerzése, amelyek a köz- és a nemzet biztonságát hivatottak megvédeni – történjen az együttműködő partnerek vagy a bírósági rendszer közreműködésével”.

Ugyanazt mondják más előjellel

A fejleményeket (ahogy eddig) az Apple most sem hagyta szó nélkül. A cég közleményében kifejti, hogy elejétől fogva ellenezték az iOS-be tervezett szoftveres hátsó kapu beépítését, ami így végül nem is valósult meg. Ennek kijelentésére nyilvánvalóan azért volt szükség, hogy a közvélemény ne gondoljon valamilyen titkos, a háttérben megkötött egyezségre. Az Apple ezen kívül kijelenti, hogy az Egyesült Államok lakosainak joguk van adataik, magánszférájuk, biztonságuk védelméhez, ami már csak azért is ironikus, mert így mindkét fél ugyanazokkal a jelszavakkal operál.

Biztonság

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.