A jelenleg munkanélküli spanyol webfejlesztő projektje inkább önmarketing, mint valódi alternatíva, de azért tényleg jobb érzés gyalogátkelők helyett szörnyekre vadászni.
Hirdetés
 

A különböző kétes dolgokra bevetett internetes robotok kiszűrése miatt a felhasználóknak sok helyen kell bizonyítani emberi mivoltukat a világhálón ténykedve. Ennek széles körben bevett módja valamilyen CAPTCHA használata, ahol például egy halom kisebb képen kell megjelölni azokat, amelyeken közlekedési lámpákat, zebrát, netán motorokat látni. A folyamat ugyan nem rakétatudomány, de így sem mindig könnyű eldönteni, hogy egy-egy részletet minek kellene tekinteni a teszt jó megoldásához.

Elő a pisztollyal!

A legtöbb felhasználó által nyűgnek tekintett procedúra kiváltására egy spanyol webfejlesztő üdítő pótlást dobott össze. Miquel Camps Orteza változatában ugyanis az ikonikus lövöldözős játék, a Doom egy mini verzióját kell letudni a zöld jelzéshez.

A kis képernyőn a játék jól ismert zúzós zenéjére kell négyszer pontosan céloznunk, viszonylag rövid idő alatt. A játékos felhasználó-azonosítót mindössze állóképekből rakta össze, tehát forgással, mozgással nem kell bajlódni. Ennek ellenére a grafika és a hanghatások azonnal visszahozzák a játéknak köszönhető nosztalgikus élményeket.

Az alkotó egyébként maga is figyelmeztet rá, hogy ez a megoldás pusztán egy szórakoztató elem, valódi biztonságot adó funkcióként nem érdemes vele számolni. Ennek egyik oka az, hogy az alkalmazás csak a felhasználói oldalon hitelesíti az eredményt, a szerveroldali validálás azonban nem része a rendszernek. Ahogy ő fogalmaz: egy kódolásban jártas személynek nyilvánvaló, mennyire könnyű kijátszani ezt a tesztet.

Játékos önmarketing

Az egész projekt inkább tekinthető egyfajta ügyes marketingfogásnak, mivel Ortezának jelenleg nincs állása. A webfejlesztő szakember pedig egy sor kisebb alkalmazással igyekszik felhívni magára a potenciális munkáltatók figyelmét. Korábban például készült egy olyan CAPTCHA-változat is, ahol a felhasználóknak guggolásokat kellett végeznie az azonosításhoz. Ezt a webkamera használatával ellenőrizte az algoritmus, így ennek éles implementálása sem túl valószínű az adatvédelmi problémák miatt.

Az mindenesetre biztos, hogy Orteza igen komoly játékos múlttal rendelkezik, mert a fentieken túl készített például egy sor önéletrajzot is, ahol az információk eléréséhez nem szövegszerkesztőt kell behívni, hanem egy-egy régi népszerű játék "díszletei" között barangolva lelhetünk rá. Ehhez például a Commandos szolgáltatta az alapanyagot.

Piaci hírek

Lehullott a lepel: elismerte az Anthropic, hogy tényleg butább lett a Claude

A cég nagy nyelvi modelljének képességbeli hanyatlására többen panaszkodtak mostanában. Kiderült, hogy nem hallucináltak: elhibázott fejlesztések és bugok "összjátéka" okozta a nem kívánt hatást.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.