Az adórendszerrel is segítené a kormány a startupokat – ígérte be Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára.

Az adórendszerrel is segítené a kormány a startupokat, és idén őszre erről konkrét javaslat is készülethet, hogy be lehessen építeni a 2015-ös b költségvetésbe – mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára tegnap a Startup Tavasz 2014 rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár azt is mondta, hogy a részleteken már dolgozik a tavaly felállított BudapestHUB munkacsoport, melyben az NGM mellett a hazai startup világ szereplői is szerepet vállaltak, többek között Árvai Péter a Prezitől, Bakó Zsolt a Colabs Startup Centertől, Hild Imre az iCatapulttól vagy Simó György a Day One Capitaltól. A BudapestHUB megalakulásakor azt az ambiciózus célt fogalmazta meg, hogy Budapest legyen Kelet-Közép-Európa startup fővárosa 2020-ra. A most induló Startup Tavasz is ennek a koncepciónak a jegyében indult.

Cséfalvay úgy vélte, hogy az adóoldali könnyítéseknél járható út lehet az alkalmazottak után fizetendő tb-járulék elengedése; olyan adórendszeri könnyítéseket kell kidolgozni, amelyek versenyképesek Közép-Európában. Valószínűleg ezzel összefüggésben fontos az államtitkár azon kijelentése is, miszerint – az MTI megfogalmazásában – "dolgoznak azon is, hogy a startup fogalmát pontosan definiálják."

Az államtitkár által vázolt elképzelések többé-kevésbé egybeesnek azzal, amiről Laufer Tamás IVSZ-elnök is beszélt lapunknak. Ugyanakkor a közelmúltban Vályi-Nagy Vilmos a Bitportnak úgy nyilatkozott, hogy kevés esélyt lát szektorspecifikus adókedvezmények – például a munkavállalói járulék saját képzésre fordítása, oktatás támogatás leírása az adóból stb. –  bevezetésére.

Cséfaévay Zoltán: adórendeszebeli könnyítéseket és sok pénz ígér

A sajtótájékoztatón Cséfalvay arról is beszélt, hogy a 2014-2020 közötti EU-s költségvetési időszakban 140 milliárd forint európai uniós forrás áll közvetlenül a startup világ rendelkezésére – mondta az államtitkár. – A kormány kiemelten kezeli a startupok támogatását.

A Nemzeti Innovációs Hivatal a főszervező

A Startup Tavasz 2014 eseménysorozat célja, hogy segítse Budapest startup fővárossá válását, és szélesítse az egyre kiterjedő hazai startup világ szereplőinek együttműködését, régióbeli kapcsolatrendszerét. A rendezvénysorozat fővédnöke Cséfalvay Zoltán, főszervezője pedig a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH).

A sorozat első fontos eseménye egy közép-európai startup verseny április 2-án. Erre a szervezők március 14-ig elsősorban 15 közép-európai országból várják az induló technológiai vállalatok projektötleteit. A beékező pályázatokat öttagú nemzetközi zsűri bírálja el. A szervezők nem cégek jelentkezését várják, hanem ötleteket, amelyekből később cég lehet. A legjobb 20-25 ötlet közül választják majd ki a 10 legfejlődőképesebb projektet. A legjobb 10 csapat automatikusan bejut a Central European Startup Awards (CESA) május végi versenyére, illetve részt vehet egy többnapos budapesti képzésen, amelyen neves, nemzetközi szakértőkből álló csapat készíti majd fel őket a verseny döntőjére. A NIH a legjobban teljesítő startuppert eljuttatja Európa egyik startup központjába.

A Startup Tavasz keretében konferenciát, szakmai továbbképzést is rendeznek, május 30-án tartják a Magyar Innovációs TechShow-t, amelynek célja, hogy évről-évre bemutassa a magyar digitális ipar fejlesztéseit.

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.