Egy biztonsági kutató szerint nem volt annyira kifinomult a tavalyi akció eszköztára, hogy az nyugatról származzon. A Sentinel Labs szakértője inkább az ellenkező égtáj felé fordulna az elkövetőket kutatva.

A távközlési szolgáltató Rostelecom és az orosz titkosszolgálat (FSB) kibervédelemre szakosodott egysége idén májusban közösen hozott nyilvánosságra részleteket egy még 2020-ben felfedezett, nagyszabású hekkelési akcióról. Ennek keretében több kormányzati szervezetet, köztük magát az FSB-t is internetes támadás ért.

A jelentés szerint az elkövetők a Mail-O elnevezésű malware-t használták, amely orosz cloud szolgáltatók (Yandex, Mail.ru) megbízható menedzsment alkalmazásainak álcázva magát volt képes fertőzni. A sikeres behatolást követően a malware elkezd kívülről fájlokat letölteni, amelyek segítségével levelezési fiókokat tud manipulálni, illetve dokumentumokat, információkat kinyerni a megfertőzött rendszerből.

Nem mindig a kertész a gyilkos

Az esettel kapcsolatban a SentinelOne biztonsági cég szakértője a héten érdekes kiegészítéseket tett. Juan Andrés Guerrero-Saade blogbejegyzését azzal kezdi, hogy a célpontok ismeretében a legtöbben azonnal valamelyik nyugati államra, vagy konkrétan az Egyesült Államokra tippeltek mint lehetséges elkövető. A biztonsági kutató vizsgálatai alapján viszont több olyan eleme is van az ügynek, ami miatt ez a feltételezés minden bizonnyal téves.

Ez már csak azért sem valószínű, állítja Guerrero-Saade, mivel a használt eszköztár nem közelíti meg azt a minőségi színvonalat, amit "megszokhattunk" a világ nyugati felén ezen a vonalon tevékenykedő szereplőktől. Ennél ugyanakkor konkrétabb nyomokat is említ a bejegyzés.

A Mail-O közelebbi vizsgálatai alapján a malware egy relatív ismert másik kártevő variánsa lehet. A PhantomNet és SManager névvel illetett malware-t pedig a TA428 elnevezésű hekkercsoport használja előszeretettel, akiket pedig a korábbi akciók során rendre Kínához kötöttek. A közös kapcsot egyébként többek között egy elírás adja, ugyanis mindegyik malware-ben található egy Entery funkció, ami vélhetően az angol Entry szó elgépeléséből jött.

A kínai vonalat erősíti az is, hogy a TA428 a múltban többször hajtott végre akciókat dél-kelet-ázsiai célpontok mellett orosz rendszerek ellen is, így a tavalyi támadás beleillik a működési mintájukba. Ugyanakkor azt sem lehet kizárni, hogy a TA428-nak tulajdonított esetek mögött nem is egy konkrét csoport, hanem több külön egység áll, akik egymást között megosztják az erőforrásaikat és eszköztárukat.

Biztonság

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.