A gyanú szerint az USA több távközlési nagyvállalatánál is sikerült beférkőzni a törvényes felhatalmazással végzett hatósági megfigyeléseknél használt rendszerekbe.

Komoly biztonsági incidensről számolt be tűzhöz közeli forrásokra hivatkozva hétvégén a The Wall Street Journal. A lap cikke szerint egy kínai hátterű hekkercsoport sikeresen kompromittált több kritikus távközlési rendszert az Egyesült Államokban, ahonnan értékes információkat szerezhettek.

Az ügyben olyan, többmilliós ügyfélbázissal rendelkező cégek érintettek, mint a Verizon, az AT&T és a Lumen Technologies. Az lapnak súgó informátorok arról számoltak be, hogy ezeknél a távközlési vállalatoknál többek között azt a hálózati infrastruktúrát is kompromittálták a támadók, amelyet az amerikai hatóságok használnak arra, hogy bírósági felhatalmazással megfigyelhessék az előfizetők internetes forgalmát.

A hekkerek akciója állítólag hónapokig észrevétlen maradt, így az elkövetőknek bőven volt idejük az illegális kutakodásra. Az amerikai pénzügyi lap szerint a csoport hátterében a kínai állam sejlik fel, az akció célja pedig egyértelműen a hírszerzés volt.

Az üggyel kapcsolatban a megnevezett cégek egyike sem volt halandó érdemben nyilatkozni. Ellentétben a kínai külügyminisztériummal, amely a cikk megjelenését követő napon közleményben utasította el a vádakat. Peking szerint nem ez az első eset, hogy az Egyesült Államok "hamis narratívát koholt" annak érdekében, hogy "bemártsa Kínát".

Szintet lépett fenyegetés

Tagadhatatlan tény, hogy Washington rendszeresen vádolja Pekinget különböző illegális online tevékenységek végrehajtásával. Idén év elején például több amerikai szolgálat és védelmi szerv adott ki közös nyilatkozatot, amely szerint a kormányzati támogatást élvező hekkerek már nemcsak kémkednek, hanem úgy próbálják pozicionálni magukat, hogy egy jövőbeni konfliktus esetén pusztító támadásokat indíthassanak az Egyesült Államok létfontosságú infrastruktúrái ellen.

Az amerikai hírszerző szervezeteket összefogó Intelligence Community (IC) tavaly kiadott éves jelentése arra hívta fel a figyelmet, hogy az USA-val való nagyobb konfliktus esetén Peking "szinte biztosan" fontolóra venné, hogy agresszív kiberműveleteket hajtson végre a kritikus infrastruktúra (köztük csővezetékek, vasútvonalak), illetve a hadászati eszközök ellen.

A Kiberbiztonsági és Infrastruktúra-biztonsági Ügynökség (CISA) igazgatója egy tavalyi konferencián részben erre a jelentésre hivatkozva mondta azt, hogy az állampárt támogatását élvező hekkerek már nem kifejezetten kémkedés és információszerzés (találmányok, fejlesztések, egyéb érzékeny adatok) céljából igyekeznek beférkőzni az amerikai informatikai hálózatokba, sokkal inkább a konkrét és közvetlen károkozás a céljuk. Különösen igaz ez a kritikus infrastruktúrákat érintő akciókra, de ide sorolhatók azok a támadások is, amelyekkel a társadalom működését igyekeznek kívülről megzavarni, destabilizálni.

Biztonság

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.