A kínai szabályozók felszólították a nagy hazai techcégeket, hogy ne tegyenek nyilvánosan elérhetővé az MI-chatbotrta épülő szolgáltatásokat.

Pekingben nem csak az mesterségesintelligencia-alapú chatbotok megbízhatatlan működése miatt aggódnak, hanem azt semtartják elfogadhatónak, hogy a robotok cenzúráz(hat)atlan válaszokat adnak a felhasználók kérdéseire. Korábban már hivatalosnak tekinthető figyelmeztetéseket is kiadtak az új technológia körüli hisztériára reagálva, ami a kínai MI-fejlesztő cégek árfolyamát is annyira megdobta, hogy az nem feltétlenül áll arányban a későbbi termékeikben rejlő kockázatokkal. A hét elején pedig a szabályozó hatóságok felszólították a nagy kínai technológiai vállalatokat, hogy ne tegyenek elérhetővé a ChatGPT-re épülő szolgáltatásokat a nyilvánosság számára – számolt be róla a Nikkei Asia.

A lap értesülései alapján a Tencent Holdings és az Ant Group, az Alibaba Group Holding fintech leányvállalata is utasítást kapott rá, hogy se közvetlenül, se harmadik feleken keresztül ne futtasson ilyen megoldásokat, és arról is tegyen jelentést a hatóságoknak, ha ehhez hasonló, saját technológiát használó eszközöket vezetne be. Bár az OpenAI (és a Microsoft) által gondozott ChatGPT hivatalosan nem érhető el Kínában, a virtuális magánhálózatok (VPN) korában ez nem jelent igazi akadályt. A Tencent WeChat közösségimédia-alkalmazásában több tucat olyan program jelent meg, amelyik a fejlesztők állítása szerint a ChatGPT-vel működik – utóbb a Tencent ezek közül már fel is függesztett néhányat.

Maguktól sem merészelték volna

A Nikkei a kínai állami tulajdonú China Daily hétfői írását is idézi, amelynek értelmében a ChatGPT "segítséget nyújthat az Egyesült Államok kormányának a dezinformáció terjesztésében és a globális narratívák manipulálásában saját geopolitikai érdekeinek mentén". A cikkben idézett iparági források így nem tartják meglepőnek az új korlátozásokat sem, sőt egy vezető kínai technológiai vállalat képviselője elárulta, hogy cége a központi figyelmeztetés nélkül sem vágott volna bele a ChatGPT alkalmazásába. Szerinte az ágazat az elmúlt években amúgy is a kínai szabályozók célkeresztjéban volt, ezért maguktól sem kockáztatnák meg az ellenőrizhetetlen kimeneteket termelő robotok bevezetését a platformjaikon.

Az MI-chatbotok viszont rövöd idő alatt megkerülhetetlenné váltak, ezért a névtelen források is úgy látják, hogy Kínának ki kell fejlesztenie a saját megoldásait. A ChatGPT gyors felfutása óta a Tencent, az Alibaba vagy a Baidu is egymást tapossák a házi versenyben, hangsúlyozva, hogy eszközeik ChatGPT-szerűek lesznek, de magát a ChatGPT-t nem integrálják. A Nikkei szerint ezt az ügyet is meghatározza a Kína és az Egyesült Államok közti feszültség, amit újabban az fokozott még tovább, hogy az amerikai külügyminiszter az Oroszországba irányuló esetleges kínai fegyverszállítások következményeiről beszélt, mire a kínai külügyminisztérium hazugságok terjesztéssel vádolta meg Washingtont.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.