A távmunkának és az irodai munkának is megvannak a nyivánvaló előnyei és hátrányai, a legjobban pedig azok járnak, akik valamilyen hibrid modellben dolgozhatnak.

A Work Trend Index globális kutatása alapján a munkavállalók 41 százaléka fontolgatja a munkahelyváltást, amire mandnem fele részüknél a távoli munkavégzés adta az ötletet és magát a lehetőséget is. Ahogy a múlt hónapban beszámoltunk róla, a LinkedInen tavaly január óta az ötszörösére emelkedett azoknak az állásajánlatoknak a száma, amelyek távolról végezhető munkát kínáltak, és a home office abban a tekintetben is új távlatokat nyit meg a pályázók előtt, hogy sok állásra már a földrajzi helyzetüktől függetlenül jelentkezhetnek, párhuzamosan a végzettséggel kapcsolatos elvárások lazulásával.

A távoli munkavégzés erőltetett ütemű bevezetésének azonban mára a hátulütői is nyilvánvalóvá váltak: míg a közvetlen munkatársakkal folytatott online megbeszélések száma gyarapodott, a csapatokon átívelő kommunikációs drámaian visszaesett, rombolva a szervezetek innovációs képességét. Bár az új felállásban kevesebben érzik zavarónak a fizikai munkahelyekre jellemző mikromenedzsmentet, a munkavégzés eszközeivel már sokkal kevesebben elégedettek, miközben nem érzik magukat elég hatékonynak, és nehezebben tudják meghúzni a munka és magánélet határait is.

Az ADP Research Institute tegnap közzétett, 9 ezer teljes állásban dolgozó alkalmazott bevonásával készített felmérésből kiderül, hogy a legtöbben mára tisztában vannak az irodai és a távmunka előnyeivel vagy hátrányaival, így az sem meglepő, hogy a hibrid munkavégzést favorizálják. Ezt egyébként a munkaadók is egyre nagyobb arányban tartják a fenntartható működés zálogának: a Cisco nemrég például több mint 75 ezer alkalmazottját sorolta át ebbe az állományba, és ezt a járvány mérséklődésével sem akarja visszavonni, vagyis nem gondolkodik a hagyományos értelemben vett újranyitásban.

Az igazság középen van

Az ADP szerint a válaszadók 62 százaléka emelte ki a távmunkások együttműködési képességét, szemben az irodai dolgozók 47 százalékával. Az otthonról dolgozók 66 százaléka ezen felül úgy látja, hogy a kollégák jobban támogatják és több mindent osztanak meg vele, miközben a pletyka vagy a klikkesedés is kevésbé jellemző rájuk, a menedzsment pedig nyitottabb az innovatív ötletekre és megoldásokra. Ezzel szemben a helyszínen dolgozóknak kevesebb idejükbe kerül a munkával kapcsolatos kommunikáció és a meetingek (a munkaidő 15 százaléka, szemben a távmunkások által becsült 25 százalékkal), rövidebb a munkanapjuk, és összességében kevesebb problémájuk van a munka-magánélet viszony meghatározásával is.

A kutatás alapján a fizikai munkahelyen dolgozók hatékonyabbnak érzik a kollégáikkal folytatott megbeszéléseket, és személyesen is jobban kötődnek hozzájuk, arról pedig a távmunkások és az irodába bejárók is egyaránt meg vannak győződve, hogy a felettesük azokat a beosztottakat részesítik előnyben, akikkel személyesen is együtt dolgoznak. Erről különösen a gyerekeket nevelő alkalmazottak vannak meggyőződve, és nem is alaptalanul, ha figyelembe vesszük, hogy a felmérésben részt vevő menedzserek 59 százaléka megerősítette ezt a benyomást.

A felmérés arra a várható következtetésre jut, hogy a hibrid modellben mindkét foglalkoztatási forma előnyei megjelennek, miközben azok hátrányai kevésbé hangsúlyosak. A válaszadók 71 százaléka számolt be például konstruktív visszajelzésekről a munkája során, szemben a távmunkások 64 százalékával és az irodai dolgozók 57 százalékával, és a kollágákkal való viszonyukat még a fizikailag folyamatosan együtt dolgozóknál is szorosabbnak érzik. Mindez egybevág azokkal a prognózisokkal, amelyek szerint a hibrid megoldások jelentik a foglalkoztatás jövőjét, miután ezeknek a munkavállalók jólléte mellett a szervezetek munkaerőigényeit is segít optimalizálni. A Gartner szerint a tudásmunkások (a tudásintenzív feladatokat végzők) közül jövőre már közel annyian vesznek majd részt valamilyen a hibrid rendszerben, mint ahány távmunkás összesen dolgozik az idén.

Közösség & HR

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.