Katasztrófafelderítő kiborgcsótányokkal, közismertebb nevükön svábbogarakkal kísérleteznek japán tudósok. Az elképzelés szerint ezek a nem túl közkedvelt rovarok lehetnek azok, melyek például súlyos földrengés után felderítenék, hogy vannak-e túlélők a romok alatt. (Megnéztük, egyelőre sem a müncheni, sem a stuttgarti kormány nem tiltakozott a kísérletek ellen. A tiltakozás amúgy megalapozatlan is lett volna, mert a tudósok az egyik legnagyobb méretű fajt, a fogságban akár öt évet is megélő madagaszkári bütykös csótányt használták a kísérleteikhez.)

Mint a Reuters rövid beszámolójában olvasható, a kutatók egy olyan speciális "hátizsákot" szerkesztettek, amelyben a rovarok el tudják vinni az irányításukhoz és a felderítéshez szükséges elektronikát, valamint a tápellátást biztosító napelemeket. Az állatokat ugyanis távirányítással lehet benavigálni a más módon nem elérhető helyekre.

A nagy áttörés egyébként a napelem volt. A Riken kutatóintézet egyik vezető kutatója, Kenjiro Fukuda csapatával olyan rugalmas napelemes fóliát készített, amely mindössze 4 mikron vastag (kb. az emberi haj 1/25-öd része), és olyan kicsi a felülete, hogy rá lehet applikálni egy csótányra úgy, hogy azt ne zavarja a mozgásában. A napelem kellően hatékony, így elegendő energiát termel ahhoz, hogy biztosítsa a kétirányú kommunikációt a rovar érzékszerveivel. A műanyag, ezüst és arany mikroszkopikus rétegeiből felépülő fóliát Fukudáék szerint más területen is lehet használni, például bőrtapaszokba életfunkciók vizsgálatára.

Na de miért a szerencsétlen csótány?!

A csótány több okból is alkalmasnak bizonyult a feladatra. Az egyik, hogy a szingapúri Nanyang Technológiai Egyetemen korábban már kísérleteztek velük, és kiderült, hogy a nem túl szimpatikusok rovarok mozgása viszonylag egyszerű stimulációval irányítható. Az is fontos szempont volt, hogy a madagaszkári sziszegő csótányok nagyok, nincs szárnyuk, így könnyű elhelyezni rajtuk a "menetfelszerelést". Kitartóak, hasznos terhükkel is képesek átkelni kisebb akadályokon, ha pedig a hátukra billennek, Georg Samsával ellentétben simán talpra szökkennek, és folytatják küldetésüket.
 

Az már csak a szükséges plusz, hogy egy svábbogár – mint közismert – elpusztíthatatlan (ami nem teljesen igaz, de sokan így érzik), de legalábbis ellenálló a környezeti hatásokkal szemben. A miniatűr robotoknál mindenesetre sokkal hatékonyabb, mert azokkal szemben a csótánynak a mozgáshoz nem, csupán a kommunikációhoz és a stimuláláshoz kell energia.

A kutatók egyelőre csak reményt keltő kezdeti eredményekről beszélnek. Egy közelmúltban tartott bemutatón kb. azt az eredményt ismételték meg, amit a szingapúriak két éve már publikáltak (lásd a fenti linket): egy speciális számítógéppel Bluetooth-kapcsolaton keresztül több kevesebb sikerrel utasították a kiborg csótányt, hogy merre menjen. A "kevesebb" itt azt jelenti, hogy egy fordulási utasítás "beakadt" a rovarnál, és elkezdett körbe-körbe sétálni.

A csótányhátizsák sem az igazi, még kell dolgozni az alkatrész miniatürizálásán (lásd a fenti videót), hogy a rovar szenzorokat, sőt akár kamerát is magával vihessen nehéz és veszélyes küldetéseire. Jelen állapotában egyébként az egész menetfelszerelés filléres cucc: kb. 35 dollárnyi alkatrészből dobták össze a kutatók, akik minden hozzávalót Tokió híres bevásárlónegyedében, az elektronikai boltjairól híres Akihabarában szereztek be.

És a végére egy jó hír a csótányoknak is: ha nincsenek szolgálatban, lekerül róluk a hátizsák és a napelem fólia, így kényelmesen elterpeszkedhetnek a labor terráriumában.