A hírek szerint Cupertino a Google-lel meglévő gyümölcsöző együttműködés esetleges bírósági beszüntetése miatt készíthet önálló megoldást.
Hirdetés
 

Egyre több jel utal arra, hogy az Apple-nél gőzerővel készülnek arra az esetre, ha a Google-lel meglévő sok éve működő (és igen komoly pénzt hozó) együttműködésnek hirtelen véget kell vetni - írja a Financial Times.

Óriási falat

Bár a partnerség nagyságrendjével kapcsolatban csak találgatások vannak, becslések szerint valahol 8 és 12 milliárd dollár között lehet az az összeg, amennyit a Google fizet Cupertinónak azért, hogy az almás termékek és szolgáltatások a Google keresőmotorját használják.

Az együttműködés mindkét fél számára hasznosnak bizonyult, hiszen bármilyen nagyra is nőtt az Apple, ezért a pénzért szinte semmit nem kell tennie, miközben az összeg az éves profit nagyjából ötödét-hatodát jelenti. A másik oldalon pedig még több indok van az együttműködésre, hiszen a Google keresőforgalmának tetemes része (egyes becslések szerint ma már akár a teljes forgalom fele) származik az Apple-vel kötött üzletből.

Ennek a szimbiózisnak azonban véget vethet az a múlt héten indított eljárás, amelyet az amerikai igazságügyi minisztérium kezdeményezett a keresőóriás ellen. A minisztérium álláspontja szerint a Google az online keresési szolgáltatások és az azokhoz kapcsolódó hirdetések piacán meglévő monopóliumát jogellenesen használja arra, hogy a potenciális versenytársakat elnyomja, illetve arra, hogy a platformján saját megoldásait kivételezett helyzetbe hozza. A per egyik kiemelt eleme az Apple-lel kötött kizárólagossági megállapodás is, amelyet a kommentárok szerint nehéz lesz megvédeni a tárgyaláson.

Saját erőből?

Sajtóértesülések szerint a friss fejlemények arra sarkallhatják az Apple-t, hogy fokozzák az erőfeszítéseket egy saját fejlesztésű kereső piacra dobásával kapcsolatban. Bár a cég hivatalosan nem kívánta kommentálni a témát, bőven akadnak arra utaló jelek, hogy Cupertino "készül valamire".

Idén augusztusban például a Coywolf szúrta ki, hogy az iOS és az iPadOS 14 béta verziójában bizonyos keresési funkcióknál már nem a Google találatait adja a rendszer. Szintén az előkészület alatt álló saját megoldásra utalhat az is, hogy az AppleBot webcrawler az utóbbi időben szokatlanul magas fordulatszámra kapcsolt, azaz az Apple minél több weboldalról igyekszik friss adatokat begyűjteni.

De a felkészülés már sokkal korábban elkezdődhetett, hiszen két és fél évvel ezelőtt az Apple leigazolta a Google keresésért felelős korábbi vezetőjét, John Giannandreát. Ezt a lépést akkor lehetett interpretálni a cég mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztéseinek, többek között a Siri képességeinek felturbózására tett törekvésként, ám tagadhatatlan, hogy a szakemberrel majd egy évtizednyi, a világ legnagyobb keresőjéhez fűződő tapasztalat is érkezett a céghez.

Végül rá lehet mutatni arra is, hogy az Apple mostanában nagy számban keres felvételre kifejezetten kereséshez értő munkatársakat, akiknek az álláshirdetések szövege szerint az lenne a dolga, hogy "megalkossák és implementálják az Apple úttörő keresési technológiájának az architektúráját".

Egyszerre könnyű és nehéz

A témában megszólaltatott szakértők egyébként meglehetősen megosztottak abban a kérdésben, hogy milyen esélyei vannak az Apple-nek a saját kereső megalkotásában. Egyesek szerint bár óriási feladatról van szó, egy globális kereső megtervezése azért lényegesen könnyebb a jelenben rendelkezésre álló eszközökkel (olcsó cloudos számítási kapacitás, felhasználható open source eszközök stb.), mint volt több évtizeddel ezelőtt. Mások viszont szkeptikusak, és úgy látják, nem nagyon lehet sem pénzzel, sem szaktudással pótolni a Google abból fakadó előnyét, hogy minden másodpercben irdatlan mennyiségű új információhoz jut keresőjén keresztül, amit azonnal a termék fejlesztésére képes fordítani.

Piaci hírek

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai

Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.