A közel nyolcezer alkalmazott 11 százalékát teszik lapátra. A vállalat vezérigazgatója érdekes érveket hozott fel.

Antirasszista és elnyomásellenes szemléletű, de kemény leépítést jelentett be Jeff Lawson, a Twilio vezérigazgatója. Körlevélben értesítette az alkalmazottak, hogy elküldik a dolgozók 11 százalékát. A vállalatnak jelenleg közel 7900 alkalmazottja van, így kb. 800 ember veszíti el a munkáját.

Figyelemre méltó, hogy Lawson nem a válsággal magyarázta az elbocsátásokat, hanem menedzsmenthibákra vezette vissza. Levelében arról írt, hogy a Twilio az elmúlt években túlságosan gyorsan növekedett, eközben azonban a vezetőség nem priorizálta megfelelően a célokat. A Twilio nem csak növekedni akar, hanem nyereséget is termelni. Ez pedig csak úgy valósítható meg, ha minden olyan területet és fejlesztést lefaragnak, aminek nem látják a megtérülését, egyúttal kijelölték a fókuszterületeket is, ahol hatékonyabbak lehetnek. "Vállalom a felelősséget ezekért, ahogy az elbocsátásokkal kapcsolatos nehéz döntésért is" – írta Lawson, ami valószínűleg sovány vigasz az elbocsátottaknak.

Az elbocsátások antirasszista és elnyomásellenes szemlélete azt jelenti, hogy figyelembe veszik az emberek szociális státuszát is. Lawson szerint a megszorítások elsősorban a Twilio általános és adminisztratív részlegeit érintik, de lesznek leépítések a go-to-market és a K+F területén is. Végkielégítésként a távozók alapból 12 heti fizetését kapnak, valamint a vállalatnál töltött minden év után további egyhétnyit. (Ha valaki az alapítástól a cégnél dolgozik, több mint kétévnyi fizetésével távozhat.) Minden elbocsátott megkapja a részvényjuttatásának a teljes értékét. Ez utóbbi azért nem olyan fényes ajánlat, ugyanis az elmúlt egy évben a Twilio részvényeinek értéke több mint 78 százalékkal csökkent. (Bár az elbocsátások hírére több mint 10 százalékot ugrott az árfolyam, a szárnyalás átmeneti volt.)

A vállalat segíti az elbocsátottakat a munkakeresésben is. Aki vállalja, a Twilio toborzói megosztják adatait fejvadász cégekkel és olyan befektetőkkel, melyek sok céggel vannak kapcsolatban. A cégnek kb. 70-90 millió dollárjába kerülnek majd az elbocsátások. A költségek jelentős része a vállalat idei harmadik és negyedik pénzügyi negyedévében fog realizálódni.

Sokaknak lehet figyelmeztető jel

A 2008-ban alapított, felhős kommmunikációs megoldásokat fejlesztő vállalatot, amely korábban rendre szerepelt a "bezzeg startupok" sorában 2016-tól jegyzik a tőzsdén. Mint annyi más felhős cégnek, a Twiliónak is a pandémia hozta meg a gyors növekedést. 2020-21 folyamán közel duplájára nőtt a vállalat létszáma. Ebben az időszakban ütötte nyélbe legnagyobb felvásárlásait is: 2020 őszén vette meg 3,2 milliárd dollárért az ügyféladatok kezelésére szolgáló Segment platformot, 2021-ben 850 millió dollárt adott a Zipwhip ingyenes üzenetküldő szolgáltatóért, de vett egy adatbiztonsági platformot is.

A gyors növekedést azonban a Twilio szervezete képtelen volt hatékonyságban lekövetni, és ez valóban a menedzsment hibája. Így amikor a pandémia után megkezdődött a visszarendeződés, és a legtöbb cég legfeljebb részlegesen engedélyezte a home office-t, bezuhantak a bevételek, és 2021-et már 950 millió dollár veszteséggel zárta a cég.

Cloud & big data

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.