Egy évtizeddel ezelőtt a Draganfly egyik modelljének sikerült először életet mentenie a világon hivatalos civil bevetés során. Ebben a projektben viszont jóval több életet óvhatnak meg a cég drónjai.

Becslések szerint Ukrajna területének 30-40 százalékánál áll fenn a veszélye annak, hogy valaki működésbe hoz egy aknát. A 2-2,5 magyarországnyi rész teljes megtisztítása több évtizedig is eltarthat, amihez minden aktív harcokkal eltelt nap nagyjából egy újabb hónapnyi feladattal bővíti a helyreállításhoz szükséges időt.

Szerencsére a technológia ezen a téren is segítségül hívható. A 25 éves múlttal rendelkező, kanadai székhelyű Draganfly drónjai már múlt évben is feltűntek Ukrajnában, hogy többek között mentési, egészségügyi és egyéb feladatoknál végezzék el azt, amit emberekkel veszélyes volna.

Életmentés a köbön

A cég vezérigazgatójával a The Register készített telefonos interjút, amiből többek között kiderült, hogy a Draganfly egyik modellje volt az első drón, amellyel egy hatósági keresés során életet mentettek. Egy 2013-ban történt autóbaleset után ugyanis a fejsérülést szenvedett, zavarodott sofőr hiányos ruházatban, zúgó mínuszok közepette bóklászott el az út mellett lévő erdőben. A helikopterekről éjjellátó kamerával pásztázó mentőcsapatok nem találták a férfit, ám a kereséshez bevetett drón infravörös érzékelőjével sikerült az utolsó pillanatban a nyomára bukkanni.

A tíz évvel ezelőtti esethez képest lényegesen nagyobb léptéket képvisel, és potenciálisan emberéletek sokaságát mentheti meg az a program, amelynek első tesztjét már végre is hajtották. A tervek szerint már áprilistól elkezdődik a mezőgazdasági területek feltérképezése, hogy az országban minél nagyobb térségekben lehessen biztonságos körülmények között megművelni a földeket.

 

 

Maga a terep felmérése rendkívül összetett folyamat, és ahogy azt Cameron Chell cégvezér megfogalmazta: "ez egyre inkább nagyon-nagyon tudományos, de még mindig van benne egy kis művészet".

A tudomány részéhez tartozik, hogy különböző aknákhoz és egyéb veszélyes tárgyakhoz (például fel nem robbant lőszerek) más típusú szenzorokat kell bevetni. A fémdetektorok mellett ezért hőkamerákat is használnak. Utóbbiakkal reggel és délután végeznek elemzéseket, az eltérések nagyságából és mintázatából pedig igyekeznek kimutatni a figyelmet igénylő részeket.

De ugyancsak megvizsgálják a táj összes elemét. Hol vannak ösvények, hol ástak árkot, hol vannak további berendezések vagy lombok, amelyeket megbolygattak stb., majd az így kapott információkat továbbítják az aknamentesítést végző csapatok felé.

Ahol a nagyon jó sem elég jó

A munkafolyamat tetemes része automatizálható, mivel a drónok képesek előre rögzített útvonalat bejárni, miközben a környezetüket is figyelik az esetleges balesetek elkerülése végett. Ennek ellenére a bonyolultabb szituációkban mindenképpen szükség van egy tapasztalt pilótára, aki szerencsés esetben harctéri tapasztalattal is rendelkezik, így ösztönösen tudja, milyen részletekre kell figyelni, hol kell alaposabb vizsgálatot folytatni.

A Draganfly vezetője szerint jelenleg egyetlen technológiai megoldás sem képes teljes bizonyossággal beazonosítani a földekben lapuló aknák mindegyikét. Saját rendszerükről beszélve azt állította, hogy jelzéseik 90 százalék körüli pontossággal jelölik meg a veszélyforrásokat.

A cél ugyanakkor a belátható időben nem a tökéletesség elérése, hanem "csak" egy olyan megoldás biztosítása, amivel lényegesen lecsökkenthető az az idő, amennyi alatt az aknamentesítést végző csapatok egy-egy területet képesek megtisztítani. 

Egyelőre a drónokhoz fejlesztett mesterséges intelligenciát sem vetik be élesben. A fejlesztés ugyan jól halad, és hatékonyságban is komoly előrelépés történt, ám ahogy Chell fogalmaz: ez nem az a terület, ahol bárki kizárólag egy algoritmus számításaira bízná az életét.

Piaci hírek

CIO Hungary 2025: aki felkészül, az győz?

Beszámolónk második része a 16. CIO Hungary konferencia első napjáról, benne az elmaradhatatlan biztonsági panellel, amit természetesen már a mesterséges intelligencia is tematizált.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.