A SkyDrive nevű startup technológiai befektetők és a japán kormányzat támogatását is élvezi az árában és méretében is a hagyományos autókat idéző légi járművek fejlesztésében.

Az utóbbi időben sorra jelentik be a függőleges fel- és leszállásra alkalmas repülőnek (vertical takeoff and landing aircrafts - VTOL) nevezett elektromos szerkezeteket. Ezek egyelőre prototípus vagy csak homályos üzleti tervek formájában "valósultak meg". Hatékonyságukat és megvalósíthatóságukat emiatt nehéz értékelni, bár a legfeljebb tájékoztató jellegű elemzésekből az már kiderült, hogy közértbe biztosan nem repülő autóval fogunk járni, mivel a városokon belüli távolságokra még a benzines autók is jobban teljesítenek, az elektromos autókról nem is beszélve.

A speciális élmény és a gyorsaság persze vonzó dolog, de egyelőre valószínűnek tűnik, hogy az ilyen technológiák sokáig csak a leggazdagabbak játékszerei maradnak. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy bizonyos körülmények között a repülő autókat kifejezetten környezetbarát megoldásnak tartják, utasokkal feltöltve pedig az egyes városok közötti, néhány száz kilométeres utazásoknál a szélesebb rétegek számára is reális alternatíva lehet belőlük.

Tavaly a Morgan Stanley még mindenféle tét nélkül olyan jóslatokat tett közzé, amelyek szerint a elektromos VTOL járművek gyártása és üzemeltetése 2040-re 1500 milliárd dolláros piacot jelenthet majd. Az ilyen becsléseket természetesen nehéz komolyan venni, de ettől még tény, hogy pillanatnyilag már több mint 100 ilyen irányú projekt fut világszerte olyan piaci szereplők részvételével, mint a Boeing, az Audi, az Airbus, az Uber vagy akár a NASA, nem beszélve a számtalan startup vállalkozásról.

Legutóbb a Lilium Aviation nevű német társaság fejlesztéseiről számoltunk be, amelyekhez a cég a mai napig 376 millió dollárnál is több befektetői forrást szerzett magának, tavaly óta pedig a tesztekhez szükséges hatósági engedélyekkel is rendelkezik az Egyesült Államokban és Európában. A Lilium 2025-re ígéri annak a szolgáltatásnak a beindítását, amelyben London és Manchester között 70 dollárnak megfelelő díjért szállítana utasokat a cég ötüléses, elektromos meghajtású légi járműveiben, operátorként is bekapcsolódva a légitaxi-üzletbe.

A repülő autókról szóló legfrissebb hírek egy japán startupról, a SkyDrive-ról szólnak, amely állítólag a világ eddigi legkisebb, kétüléses repülő autóját jegyzi. Ennek jelentősége az lenne, hogy a járműnek a földön mindössze akkora helyre van szüksége, mint két parkoló autónak, a projekt gyakorlati megvílósításának esélyeit pedig növeli, hogy a japán kormány is megjelent az új közlekedési forma támogatói között.

Árban és méretben is a személyautók szintjét célozzák

A kormányzat a városokon belüli dugók csökkentését és a nehezen megközelíthető hegyvidéki területek vagy kisebb szigetek bekötését várja az eVTOL járművek bevezetésétől. A The Japan Times beszámolója alapján a SkyDrive SD-XX néven hivatkozozz koncepciómodellje egyébként 1,5 méter magas, 4 méter hosszú és 3,5 méter széles, vagyis tényleg nem sokkal nagyobb egy személyautónál, és egyhuzamban akár 100 km/h sebességgel képes megtenni a levegőben több tíz kilométert.

Az első modellek a tervek szerint legkorábban 2023-ban mehetnek gyártásba, de olyan járműveket csak az évtized végére ígérnek, amelyek teljesen autonóm módon működnek majd, és az utakon is képesek lennének elfogadható, 60 km/h sebességű közlekedésre. Az egész koncepció lényegét az a praktikum jelentené, hogy a repülő autók a hagyományos parkolóktól kezdve a lapos háztetőkig mindenhol leszállhatnának vagy megállhatnának, és nem lenne szükség hozzájuk a mások elképzeléseiben szereplő speciális infrastruktúrára.

Az első, Oszakában vagy Tokióban induló légitaxi-szolgáltatást ugyancsak 2023-ra ígérik, ezt követően azonban a SkyDrive nem csak Japánban, hanem a dél-ázsiai piacokon is megjelenne termékeivel és szolgáltatásaival. Az utazások árát egyelőre meg sem próbálták pontosan belőni, de abban biztosak, hogy a helikopterek bérlésénél látványosan olcsóbbak lesznek. A kis méretű és különlegesen biztonságosnak mondott eVTOL modellek a saját szolgáltatásokon kívül 2028-ban lennének bárki által megvásárolhatók egy drágább személyautó áráért.

Bár a SkyDrive az első emberes repüléseket ezen a nyáron valósítaná meg, támogatói között a japán államon kívül több mint 100 piaci cég is felsorakozott, köztük az NEC-vel vagy a Panasonic-kal. A CrunchBase adatai alapján a repülő autók kutatásával 2014 óta foglalkozó startup eddig 1,8 milliárd jennek (aktuálisan körülbelül 5 milliárd forintnak) megfelelő befektetői tőkét szerzett, de a mögötte álló vállalatok nem csak pénzügyi segítséget nyújtanak neki, hanem a szakemberek toborzásából vagy akár az alkatrész-ellátás biztosításából is kiveszik a részüket.

Konzumer tech

Az Amazon is elindítja saját cloudos játékplatformját

Az Amazon Luna többek között a Google Stadiának törhet majd némi borsot az orra alá. A frissen bejelentett streaming szolgáltatás nagy előnye lehet, hogy 2014 óta házon belül van a Twitch is.
 
Hirdetés

A hatásos védelemhez egy webalkalmazás-tűzfal ma már nem elég

A Proxedo API Security túllép a hagyományos webalkalmazás-tűzfalakon: hatásosan védi az API-végpontokat.

Bár a PSD2 kapcsán váltak széles körben ismertté az API-kban rejlő kockázatok, nem kell külső, harmadik fél ahhoz, hogy ezek a kockázatok testet öltsenek.

a melléklet támogatója a BalaSys

Nem általában a távmunkáé, hanem a mostani tipikus távmunka-helyzeteké. A szervezetek arra nem voltak felkészülve, hogy mindenki otthonról dolgozik.

Alapjaiban kell megújítani a biztonságról kialakított felfogásunkat

Tavaly január végétől megszűnt a Java SE 8 ingyenes frissítése, és a Java SE 11 sem használható ingyenesen üzleti célra. Tanácsok azoknak, akik még nem találtak megoldást. Hegedüs Tamás (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.