A svéd zeneszolgáltató combos akcióval igyekszik aláásni a mérhetetlenül sok erőforrással rendelkező riválisok nyomulását.

Állandó és az egész világra kiterjedő promóciós ajánlattal rukkolt elő a Spotify. A cég prémium szolgáltatását így már 90 napig lehet teljesen ingyenesen kipróbálni. A vonzó promóció bedobása mögött természetesen a heves konkurenciaharc áll.

Emelem a háromszorosára!

A svéd vállalat, hasonlóan más előfizetéses szolgáltatásokhoz, eddig 30 napos próba periódust biztosított azoknak, akiknek kevés volt az ingyenes változat. A Premium csomag "kegyelmi időszaka" viszont mától globálisan a háromszorosára, azaz 90 napra hízik. Az ajánlatnak ráadásul lejárati ideje sincs, úgyhogy - elvileg - a jövőben bármikor lehet élni a lehetőséggel azoknak, akik még eddig nem próbálták ki a sok extra funkcióval turbózott zenei streaminget.

Az itthon havonta 5 euróért igénybe vehető előfizetéssel többek között a felhasználó megszabadul a reklámoktól, de egyszerűsödik a saját ízlés szerinti válogatások kialakítása is, arról nem is beszélve, hogy a telefonra töltött számokkal az internetszegény helyeken sem maradunk muzsika nélkül. Az ajánlatot egyébként az ígéretek szerint az elkövetkező hónapokban kiterjesztik nem csak az egyedi csomagokra, de a több felhasználót egyesítő Duo és Family változatokra is.

Háborús állapotok

A tavaly tőzsdére lépett Spotify azon kevés európai startupok egyike, amelyik képes volt önállóan globálisan is meghatározó szereplővé válni egy internetes szegmensben. Mi több, az online zenehallgatás területén a svédek nem csupán jelentős szolgáltatóként, hanem egyenesen erős piacvezetőként vannak jelen. A dolog jelentőségét még inkább növeli, hogy a cégnek olyan riválisokkal kell birokra kelni, mint amilyen az Apple, vagy éppen a mostanság ezen a területen is egyre aktívabbá váló Amazon.

A Spotify a most belengetett csábító akciók mellett jogi eszközökkel is igyekszik csökkenteni a versenytársi nyomást. Például a második legnagyobb piaci szereplőként számon tartott Apple-t az EU-nál mószerolta be idén tavasszal. A svédek beadványa nyomán el is indult egy hivatalos vizsgálat, amely többek között arra keres választ, hogy versenyjogi szempontból megfelel-e az elvárásoknak az, ahogy a külső partnereket kezeli az amerikai óriás.

A legutóbbi negyedéves adatok szerint a Spotify három hónap alatt 8 millió fővel tudta növelni előfizetői táborát, ami így már megközelíti a 110 milliót. A nem fizető ügyfelek nagyjából kétszer ennyien vannak, azaz közel a negyedmilliárdos mérföldkő. A stabil profitabilitás viszont még mindig várat magára, bár a termelt veszteség legalább csökkenő trendet mutat.

Konzumer tech

MI-ügynököket szabadít a fejlesztőeszközök piacára az Anthropic

Hétfőn elindult a Claude Code on the web, amellyel a fejlesztők menedzserként irányíthatnak kódoló ágenseket böngészőben.
 
A biztonsági megoldásszállítók érthető módon egy irányba mozdulnak, hiszen ugyanazoknak a támadásoknak az ellenszerét keresik. Megoldási javaslataikban sokszor csak árnyalatnyiak a különbségek, ami egyszerre könnyíti és nehezíti a választást.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.