A Google-nél azt remélik, hogy az egy kattintással megnyiló profiladatok segíthetnek élhetőbb vidékké tenni az internetet.

A héten élesedett az a YouTube-funkció, amelyet szűkebb körben tavaly óta tesztelnek a videomegosztónál. A Profile cardsnak elnevezett újítás lényege, hogy egy-egy csatorna kommentelőiről sokkal könnyebben és egy helyen lehet plusz információkhoz jutni.

Egyelőre csak Androidon

A lehetőséget ne keressük asztali böngészőnkben, mert egy Google-alkalmazott bejegyzése szerint első körben csak az androidos YouTube-alkalmazásban vezetik be. A további platformokra pedig majd a későbbiekben érkezhet meg.

De miről is van szó pontosan? A Profile cards lehetővé teszi, hogy egy kommentelő ikonjára kattintva a korábbinál lényegesen több információt kapjunk, ráadásul mindehhez el sem kell látogatni egy másik oldalra. A felnyiló információs panelben egy sor eddig is elérhető adatot kapunk, úgymint a felhasználóhoz kapcsolódó fotó, név, csatlakozás dátuma, feliratkozói száma stb. Az érdekesebb dolog viszont ez után következik. 

 

 

Ahogy a mellékelt animáción is látszik, a felhasználó összes eddigi kommentjét sorba rendezi nekünk a YouTube, ami a fejlesztők szerint segít felfedezni a megjegyzéseket, kapcsolatot létesíteni másokkal, és úgy általában hozzájárul a hálózat barátságosabbá tételéhez.

Bár nincs kimondva, az eszköz kifejezetten jól jöhet a csatornák tulajdonosainak, adminisztrátorainak, ha egy-egy kétes megnyilvánulással kapcsolatban kell döntést hozniuk. A felhasználó korábbi megjegyzései alapján ugyanis megalapozottabb ítéleteket lehet hozni arról például, hogy kinek a kommentjeit rejtsék el a nagyközönség szeme elől.

Az érem másik oldala

Sajnos a funkció azonban a "sötét oldal" eszköztárát is kiszélesíti. Nem nehéz elképzelni egy olyan szituációt, amikor egy nézetkülönbség kapcsán az egyik fél átnézi a másik régebbi kommentjeit, és azokat felhasználva eszkalálja tovább az internetes szájkaratét.

Az egyelőre kérdés, hogy összességében végül az új funkció pozitívumai vagy negatívumai domborodnak majd ki, ám addig is a Google várja a Profile cardsszal kapcsolato felhasználói reakciókat. Utóbbiak lehetőséget biztosítanak arra, hogy ezek fényében a későbbiekben finomhangolják a rendszert. 

Közösség & HR

Az Intel segítségével valósulhat meg Elon Musk szörnyeteg csipgyára

Az Intel is csatlakozik a SpaceX-hez és a Teslához a texasi üzemek felépítésében, bár annak részletei egyelőre nem világosak, hogy milyen mértékben járul hozzá a járműveket, humanoid robotokat és MI-adatközpontokat is kiszolgáló Terafab projekthez.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.