Indulhat az USA-ban az utóbbi évek egyik legnagyobb félvezetőipart támogató programja, a CHIPS Act. Joe Biden elnök tegnap aláírta a kétpárti támogatással elfogadott törvény végrehajtási rendeletét, melytől olcsóbb félvezetőket, új munkahelyeket és a kritikus technológiák terén nagyobb biztonságot remélnek.
A végrehajtást egy irányító testület koordinálja majd, amelyben a különböző gazdasági minisztériumok mellett a védelmi minisztérium és a hírszerzés is kapott képviseletet.
Hat kiemelt szempont alapján támogatnak
A végrehajtási rendelet hat prioritást határoz meg a források szétosztására. Mivel állami pénzekről van szó, ezért az első szempont az adófizetők dollárjainak a védelme, amit azzal biztosítanának, hogy a támogatásra pályázóknak szigorú megfelelési és elszámoltathatósági követelményeknek kell megfelelniük.
Szintén prioritás a gazdasági és nemzetbiztonsági igények kielégítése, hiszen a törvény eleve azzal a céllal indult, hogy csökkentse az USA függőségét a külföldi gyártástól, valamint növelje az ország versenyképességét.
A törvény hivatott arra (3. prioritás), hogy hosszú távon biztosítsa az USA vezető szerepét az ágazatban. Ennek egyik sarokköve a regionális gyártási és innovációs klaszterek megerősítése és bővítése (4. prioritás). A hosszú távú versenyképességhez ugyanis méretgazdaságosságra és az egész ellátási láncot átfogó beruházásokra van szükség. Emiatt az alap- és alkalmazott kutatásoktól a támogató infrastruktúrán és a munkaerő-támogató programokon át a gyártásig mindenre kell támogatást biztosítani.
Az iparág nagy felfutását azonban nem az 52 milliárd dollártól várja a kormányzat: annak elsősorban az a szerepe, hogy katalizálja a magánszektor beruházásait (5. prioritás). Az állami támogatásnak az a feladata, hogy pótolja a piac hiányosságait, és csökkentse a befektetési kockázatokat, ezáltal jelentős magántőkét vonzzon be a további szükséges fejlesztések finanszírozására.
Mindez együttesen széles körű előnyöket kell eredményezzen a támogatásban érdekelteken túl a társadalom egészének (6. prioritás). Azaz a félvezetőgyártók mellett járulékos előnyöket kell generálnia a startupok, a munkavállalók, sőt az oktatás és a hátrányos helyzetű vállalkozások számára is.
Annak érdekében, hogy a pénzosztás transzparens legyen, a kereskedelmi minisztérium, amely a támogatásokhoz szükséges átvilágításokat is végzi, elindít egy önálló honlapot, amelyen az ígéretek szerint minden fontos információt közzétesznek majd.
Minden fronton erősítenie kell, ha versenyben akar maradni
Az USA több szempontból is lépéskényszerben van. A félvezetőipari gyártás ma már a távol-keleti országokban koncentrálódik. A Semiconductor Industry Association adatai szerint az ázsiai országokban gyártják a félvezetők több mint 80 százalékát, a fejlett félvezetők 90 százalékát pedig Tajvanon. De a kutatásban szintén erős Távol-Kelet, különösen Kína.
Innen nézve tehát érthető az USA törekvése a függetlenedésre, ahogy nagyobb függetlenségre törekszik az Európai Unió (részben az USA-val együttműködve) és Kína is. Utóbbi ráadásul már évek óta önti a pénzt az iparágba.
De épp a kínai példa lehet figyelmeztető jel: 2015 óta egyes becslések szerint 135 milliárd dollárt fordítottak az iparág felfuttatására, ám az eddigi eredmények nem túl fényesek.
A CHIPS Act kritikusai szerint ezek a törekvések eleve kudarcra vannak ítélve az iparág mára átláthatatlanul bonyolulttá vált globális ellátási láncai miatt. De még az amerikai félvezetőipar sem tartja egyhangúan pozitív lépésnek. Egyes vállalatok szerint a támogatás elsősorban a jelentős gyártókapacitással rendelkező cégeknek kedvez, míg az olyan innovatív tervező cégeknek, mint az AMD, a Qualcomm vagy az Nvidia, legfeljebb morzsák jutnak. A tegnap kiadott végrehajtási rendelet talán némileg csökkentheti ezeket a félelmeket.
Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről
Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.
Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket
Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.
Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában
A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.
Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész