Több mint másfélszer annyian veszítették el a munkájukat, mint tavaly egész évben. Pedig hónapról hónapra csökken az elbocsátottak száma.

Bár sokan számítottak az ellenkezőjére, idén is folytatódtak a nagy elbocsátok a technológiai iparban. Mint a Marketwatch felhívja a figyelmet, a Layoffs.fyi adatai szerint az év első tíz hónapjában összesen több mint másfélszer annyi embert bocsátottak el, mint tavaly egész évben. 2022-ben 1024 technológiai vállalat 154 ezer alkalmazottjától vált meg, idén október végéig 1059 vállalat több mint 240 ezertől.

A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy az igazán nagy leépítések többségét már tavaly bejelentették a big techek, de  csak ez év első hónapjaiban hajtották végre. Emiatt az első félév jóval keményebben alakult, mint 2022-ben. Míg 2022 első félévében nem is volt számottevő leépítés, idén az első hat hónapban közel 142 ezren veszítették el a munkájukat. (Huszonkét év óta nem érte ilyen munkaerőpiaci sokk a szektort: 2001 első félévében a dotcom lufi kipukkanása miatt több mint 168 ezer ember került utcára.)
 

 

A számok az Amazon, a Google, a Microsoft és társai miatt alakultak látványosan. Januárban az Amazon 18 ezer, az Alphabet 12 ezer, a Microsoft 10 ezer fővel csökkentett állományát. De még a Salesforce is hétezer dolgozóját eresztette szélnek. A probléma azonban a startupokat sem kerülte el. A Layoff.fyi adatai szerint nagyon sokuk kényszerült létszámcsökkentésre, ami összességében több tízezer állás megszűnését jelenthette.

Az ellenirányú mozgás még nem indult be

Bár a technológiai elbocsátások nyáron és ősszel lelassultak, és sokan várták a trend megfordulását, utóbbira egyelőre várni kell. Még mindig a létszámcsökkentés a domináns. Figyelmeztető jel, hogy a vállalatok többsége, nagyok és kis startupok egyaránt nem növekedésről, hanem hangsúlyozottan a hatékonyság növeléséről kezdtek beszélni.

Az elbocsátások meghozták ugyan a (kényszerű) cégalapítási kedvet, ráadásul olyan emberek indítottak startupokat, akik belülről látták-tapasztalták a nagy technológiai cégek működését, és szintén ennek a big tech-múltnak köszönhetően széleskörű szakmai hálózatot is kiépíthettek, így könnyebben megtalálják a megfelelő kulcsembereket egy-egy technológiához. Az érem másik oldala viszont az, hogy a befektetők sokkal jobban megnézik, hogy hova teszik a pénzt: például a biztos piaci kapcsolatok vagy a gyors jövedelemtermelő képesség sokkal fontosabb, mint a növekedés (lásd a WeWork látványos és több okból is tanulságos bukását).

Közösség & HR

Örülne, ha lenne a szívének egy digitális ikertestvére?

A neves amerikai hosszútávfutó, Desiree "Des" Nicole Linden szívének már megvan a digitális párja.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.