A túlságosan könnyűvé tett vásárlási folyamat túlköltekezésre csábít. Ezt ismerték fel az egyelőre még csak koncepció formában létező, NFC-technológiát használó érintés nélküli fizetést biztosító eszköz kitalálói is. A Scrip az emberek józanságát igyekszik felpiszkálni azzal, hogy a készpénzes fizetéshez hasonló stimulusokat eredményez a használata.
Fájdalmas emlékeket ébresztenének
A tervező NewDealDesign nem éppen kezdő a digitális kütyük területén, hiszen az elképesztően sikeresnek bizonyuló Fitbit karkötő designja is a nevükhöz köthető. A Scrip tulajdonképpen egy kényszerű visszalépés a múltba, hiszen a különböző digitális fizetési megoldások miatt ma már a telefonunk egy gombjával, vagy éppen egy terminál előtti elhúzással is ki tudjuk egyenlíteni számláinkat. Az ilyen egyszerű fizetés viszont szó szerint nem annyira kézzel fogható, mintha bankjegyekkel vásárolnánk. A Scrip a két világot egyesítené úgy, hogy a gyorsaság mellett a felhasználó józan esze is megmaradjon, ha költekezésbe kezd.
Maga az ötlet egyébként a NewDealDesign alapítójának lányainak köszönhető. Apjuk ugyanis észrevette, hogy tinédzser lányai mostanában mindig kifutnak a költőpénzükből, miközben amikor még készpénzben kapták az apanázsukat, akkor ilyen jellegű problémájuk sosem volt. Lehet, hogy az ötletből kiváló termék lesz, de azért halkan megjegyeznénk, hogy a lányok vásárlási szokásait talán nem csak a zsebpénz formája, hanem az évek múlása is befolyásolta...
A Scrip ugyanúgy működik mint például az Apple, a Samsung vagy éppen a Google Pay, azaz egy bankszámlához kötve érintés nélküli fizetést tesz lehetővé. Ám itt a telefon nyomkodása helyett a felhasználónak egy kis barna szinű kütyüt kell átsimítania az ujjával. Az eszköz felülete úgy lett kialakítva, hogy az a valódi bankók tapintását imitálja. Hogy még egyértelműbb legyen, hogy itt "pénzköltés történik", a Scrip egy kijelzőt is kapott, ahol a tulajdonos pontosan követheti, mennyi pénze maradt a tranzakciót követően.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?