A Google mobilfizetési szolgáltatása pár hónapon belül az Egyesült Királyságban is elérhető lesz.

Az Android Pay a Google tavalyi I/O konferenciáján mutatkozott be, ami után nem sokkal meg is jelent az amerikai piacon. Az Apple hasonló szolgáltatásához képest már akkor le volt maradva, főleg annak fényében, hogy az Apple Pay már tavaly júliusban megjelent az Egyesült Királyságban. Ezt hamarosan az Android Pay is megteszi, bár a bevezetés pontos időpontját egyelőre nem tudjuk.

A buszokon, metrón is működni fog

A vállalat azt közölte, amit egy ideje már sejteni lehetett: az androidos mobilfizetési módszer pár hónapon belül elérhetővé válik a szigetországban. Az Android Pay a MasterCard és a Visa bank- , illetve hitelkártyáinak támogatásával indul, és olyan bankok kerülnek be a rendszerbe, mint a Bank of Scotland, a First Direct, a Halifax, az HSBC, a Lloyds Bank, az M&S Bank, az MBNA és a Nationwide Building Society.

Többek között ezeken a helyeken is lehet majd fizetni az Android Pay-jel

Az Android Pay minden olyan elfogadóhelyen lehetővé teszi a fizetést, ahol az érintésmentes tranzakció lehetséges. A megszokott kereskedelmi egységek mellett (Boots, Costa Coffee, Waitrose) a brit bevezetés specialitása lesz, hogy az NFC technológiára alapuló rendszerrel a tömegközlekedési eszközökön, a buszokon és a londoni metrókon is lehet majd fizetni. A bevezetés egy másik dimenzióban, az alkalmazásokban is könnyebbé teszi a fizetést, azaz a jövőben nem lesz szükség a bankkártya és egyéb adatok megadására.

Gyors és biztonságos

A hír megjelenése után nem sokkal a MasterCard (MC) egy sajtóközleményben tette közzé az Android Pay technikai és működési hátterét. E szerint a kártyabirtokosok közvetlenül az androidos okoseszközükkel fizethetnek a bolti, valamint az androidos applikáción belüli vásárlásaik során. Az eszköz-alapú mobilfizetés az MDES (MasterCard Digital Enablement Service) megoldás segítségével valósul meg az arra alkalmas készülékekben.

Ez a rendszer kezeli a tokenizálást, vagyis azt a műveletet, amely során a bankkártyák elsődleges számát lecserélik egy kóddal, ún. tokennel. Ennek a folyamatnak a másik része a digitalizálás, azaz a tokennel ellátott kártyaadatok eljuttatása a mobileszközbe.

Az Android Pay használata egyszerű: a kártyabirtokosnak csupán egy applikációt kell letöltenie, majd egy felhasználói fiókot létrehoznia, és máris biztonságosan fizethet a boltokban. A vásárlás során csak fel kell oldania a telefonon a billentyűzárat, a készüléket az egyérintéses fizetésre alkalmas terminálhoz közel kell tartania, és a fizetés megvalósul.

Mobilitás

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.