Egy globális felmérés szerint Svájcban visznek haza a legtöbbet a programozók, azonban más megközelítésben Pakisztán a legjobb hely.

Az informatikusok jól keresnek. Legalábbis a közvélekedés szerint. A Bloomberg által összegyűjtött adatokból ez a vélelem megerősítést nyer, ám egyes országok között óriási differenciákat látni, ráadásul nem egy helyen még az adott ország átlagbérét sem keresik meg a programozók, informatikai mérnökök.

Svájci csúcsok

Az alábbi termetes táblázat talán legnagyobb érdeklődésre számott tartó adatsora az egyes országokban elérhető éves fizetést (ezer USD-ben) mutatja a mediánérték szerint. Ez az érték a statisztikában azt a számot jelenti, amely középen helyezkedik el a nagyságrendbe rendezett adatsorban. Ebből a megközelítésből egyértelműen a svájcban dolgozó IT-s szakemberek a nyerők, hiszen az éves közel 105 ezer dolláros fizetés még a második helyezett Norvégiához képest is lényegesen magasabb.

Az idén májusban zárult adatgyűjtés egy év számainak átlagát sűrített egyetlen adatba. Ezek alapján Magyarország meglehetősen hátul kullog a vizsgált ötven ország listáján. Itthon 19 300 dollárnyi bruttó fizetésre, azaz jelenlegi árfolyamon számolva nagyjából havi 390 ezer forintos javadalmazásra számíthatott a közelmúltban egy középen elhelyezkedő informatikus.

A sereghajtók között találjuk többek között Pakisztánt, Romániát és Indiát. Nem véletlen tehát, hogy az utolsóként végzett ázsiai országból látja el sok globális vállalat például a technikai segítségnyújtást biztosító call centeres tevékenységét.

Bensőséges viszonyok

Az adatsorok azonban egy másik, érdekes összehasonlításra is lehetőséget adnak. Ha az IT-s fizetések mediánját az adott ország átlagos bérszínvonalával állítjuk párba, akkor az nagyjából pontosan jelzi, hol milyen státuszt élveznek az informatikusok. Meglepő, de nem egy térség van, ahol a normális IT-s javadalmazás nem éri el az átlagbérek összegét.

Ezek egyike például az előző lista élén emlegetett Norvégia, ahol hiába keresnek nagyon sokat a programozók, országos szinten ez mégsem elég a kiemelkedő keresethez, sőt az átlagbér alig 82 százalékát jelenti. Érdekes hely még Kuvait, ahol a rendkívül magas, bő 46 ezer dollárnyi átlagos javadalmazás mellett a programozók alig több mint 25 ezer dollárra számíthatnak évente. Románia itt is a legrosszabbak között van, hiszen nem elég, hogy alapból nem kapnak sokat az IT-s szakemberek, de ráadásul mélyen el is maradnak az országban elérhető átlagjövedelemtől.

Hazánkban, ahol becslések szerint jelenleg is 10 ezer betöltetlen állás van, az IT-s szakembereket jobban megbecsülik. A vizsgált időszakban az átlagbérhez képest körülbelül másfélszer magasabb fizetést remélhettek az informatikusok. Ennél is nagyobb becsben tartják a szektor képviselőit például Pakisztánban vagy Indiában. Előbbi esetében öt és félszer, utóbbi országban közel négyszerannyit kapnak az IT-sek, mint egy átlagos dolgozó. Azaz ezekben a térségekben ugyan relatíve kicsi a fizetés, de az ottani viszonyokhoz, árszínvonalhoz képest még mindig kiemelkedő lehetőséget biztosít az informatikai szakértelem.

IT-s fizetések a világban | Create Infographics
Közösség & HR

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.