A betegség egyre gyakoribb, így az is egyre fontosabb kérdés, hogy klinikai környezetben az MI mivel tud hozzájárulni a rák felfedezéséhez és osztályozásához.

Három angliai kórházban kezdték meg a prosztatarák kimutatására és minősítésére tervezett MI-technológia élő klinikai vizsgálatát – számolt be róla hét eleji riportjában az AI News. A projektet az Oxfordi Egyetem vezeti, együttműködésben a Paige nevű, rákdiagnosztikai klinikai alkalmazásokat fejlesztő céggel, a résztvevő intézmények pedig ennek során beépítik a szóban forgó technológiát a gyakorlati ellátásba, hogy felmérjék, milyen lehetőségek lehetnek a mesterséges intelligencia felhasználásában az egyre szaporodó prosztatarákos esetek kezelésében.

A cikkben az Articulate Pro néven futó program vezető kutatóját is idézik, aki szerint a kísérletek középpontjában a betegek állnak, vagyis a rák diagnosztizálására és a biomarkerek felfedezésére szolgáló MI-technológia bevetése a biztonságosabb és hatékonyabb vizsgálatok érdekében. A The Paige Prostate Suite több helyszínen való használatával szisztematikusan tanulmányozzák annak lehetséges előnyeit a daganatok kimutatásában és osztályozásában a szövetmintákon, nem beszélve az MI hatásairól a döntéshozatalra vagy az erőforrások felhasználására.

Sajnos egyre többször lesz rá szükség

A Paige MI-alkalmazásai a lapnak nyilatkozó szakemberek szerint már elérték a validálás és a teljesítmény olyan szintjét. ami lehetővé teszi klinikai alkalmazásukat. Emellett most kiemelik, hogy a különböző betegpopulációkat kiszolgáló kórházakban különböző digitális szkennereket és információs rendszereket használnak, ami lehetővé teszi annak átfogó értékelését, hogy a Paige mesterséges intelligencia technológiája miként szolgálhatja a legjobban a betegeket és a patológusokat is a diagnóziaban, javítva a rák osztályozásának pontosságát és következetességét.

A digitális és számítógépes patológia területén világviszonylatban is vezető kutatást az Accelerated Access Collaborative finanszírozza, amit az Egyesült Királyság egészségügyi és szociális minisztériuma felügyel. (Arrafelé olyan is van.) Mivel a tapasztalatok szerint a prosztatarák előfordulása egyre gyakoribb, a mesterséges intelligencia integrálása a diagnosztikába lehetőséget nyújthat a korábbi felismeréshez, a betegség pontosabb besorolásához, végső soron pedig a betegek gyógyulási esélyeinek javításához – olvasható az AI News tudósításában.

Piaci hírek

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.