Egyelőre nincs egyértelmű válasz, hogy a technológia hány munkahelyet nyír ki és hányat teremt a (közel)jövőben.

Még mesterséges intelligencia sem kellett ahhoz, hogy beinduljon a munkahelyféltési para. A 2010-es évek közepén a munkaerőpiaci elemzők azon pörögtek, hogy a digitalizáció hatására szakmák sora válik fölöslegessé. Pedig akkor még legfeljebb a robotizáció volt napirenden. A mindennapi tapasztalat ezzel szemben az volt, hogy a konjunktúra miatt szűkült a munkaerőpiac kínálati oldala, legalábbis a fejlettebb régiókban és iparágakban.

A mesterséges intelligencia, különösen a generatív MI látványos fejlődése azonban újraélesztette a régi félelmeket – ráadásul hatványozottan. A Világgazdasági Fórum (WEF, Wold Economic Forum) legfrissebb, 2025-ös Future of Jobs Report című jelentése (PDF)  55 országban 22 ágazat több mint 1000 vállalatának adatait vizsgálva igyekszik differenciált képet festeni a várható fejleményekről.

A jelentés szerint globálisan a vállalatok 41 százaléka számol azzal, hogy 2030-ig csökkenti alkalmazottai létszámát a mesterséges intelligencia miatt. A WEF előrejelzése szerint a munkahelyek 22 százaléka szűnhet meg, ami a jelenlegi számokat tekintve mintegy 92 millió állást jelent. Csakhogy a technológia igényei miatt keletkezik 170 millió új állás is. Azaz 2030-ban 78 millióval több munkahelyből választhatunk, mint idén.

Új állások – új elvárások, új skillek

Ez így nagyon jól hangzik. A probléma csupán az, hogy a megszűnő és az új pozíciók betöltéséhez más tudás kell. A tanulmány szerint a szükséges készségek mintegy 40 százaléka változik meg. Ez nemcsak az elhelyezkedni vágyóknak, hanem a munkaadóknak is okoz fejfájást: 63 százalékuknak már most nehézségeket okoz, hogy megtalálják a szükséges skillekkel bíró embereket.

Ami a technológiai szektort illeti, ott elsősorban a mesterséges intelligenciával, a klasszikusnak számító területek közül pedig a big datával és a kiberbiztonsággal kapcsolatos készségek iránti kereslet nő jelentősen. Nagy lesz az igény robotikai és az energetikai specialistákra (különösen ha a megújulók területén is van gyakorlatuk). És persze továbbra is szükség lesz olyan emberi készségekre, mint a kreatív gondolkodás, a rugalmasság, az agilitás és társai, nyugtat a WEF, merthogy ezek egyelőre az ember sajátjai.

De mint minden változásnak, ennek is vannak vesztesei. Ami kevésbé meglepő, hiszen erről bő egy évtizede beszélnek, hogy az adminisztratív asszisztensek, pénztárosok és társaik már most elkezdhetnek felkészülni más feladatok elvégzésére. De még az olyan területek is átalakulnak, mint az alkalmazott grafika.

Nem mindet fog elintézni az MI és a technológia

A WEF tanulmányának van azonban egy fontos jóslata: legyen bármennyire is fontos és potens a technológiai ipar, a 2030-ra jósolt plusz munkahelyek többségét nem az generálja. A nyers számokat nézve jóval több ember kell majd a mezőgazdaságban, a logisztikában (pl. kézbesítő sofőrök) és az építőiparban (kétkezi építőipari munkások). Emellett jelentős növekedést prognosztizál a tanulmány a gondozói állásoknál, valamint az oktatásban. A középfokú képzésekhez például minden korábbinál több tanárra lesz szükség.

A WEF emellett beemeli a képletbe az üzleti modellek változását is. A vállalatok jelentős hányada már keresi a lehetőségét annak, hogy az MI-t hasznosítsa az üzleti modelljében. Ehhez azonban új belső kompetenciákra van szüksége. A munkáltatók háromnegyede (77 százalék) ezért átképzési programokat tervez indítani.

A tanulmány szerint az MI jelentős szervezeti átalakításokat is generál majd. A munkáltatók jelenleg úgy képzelik a váltást, hogy az MI érintette pozíciókban fölöslegessé váló embereket más területekre helyezi át. Ha ez a jóslat beválik, az jelentősen csökkentheti a technológiai változások humán költségeit.

A technológiai változás generálta helyzet tehát bonyolult, melyet csak a vállalatok, a politika és a munkavállalók szoros együttműködésével lehet kezelni. Csak így mérsékelhető ugyanis minden ágazatban és régióban a tömeges munkanélküliség kockázata. A technológiai változás nagyon gyors, többek között sürgősen át kell alakítani az oktatást, köztük az átképzési és továbbképzési programokat, és ez a kormányzat és a piaci szereplők közös felelőssége  – összegzik megállapításaikat a WEF tanulmányának szerzői.

Future of Jobs Report című jelentése (PDF) »

Közösség & HR

Rabok bevetése mellett csúcstechnológiával is küzdenek a kaliforniai tűzvész ellen

A már több halálos áldozatot követelő, házak ezreit elpusztító bozóttűz terjedését mesterséges intelligenciával spékelt kamerákkal monitorozzák, ami segíthet a gyorsabb reagálásban.
 
Egy cég legacy rendszerei, fejlődési tervei mellett a belső kompetenciái és a beruházási készsége is befolyásolják, hogy milyen SD-WAN modellt érdemes választania.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.