Idén immár 16. alkalommal rendezik meg a BME hallgatói az informatika lehetőségeit bemutató ingyenes konferenciát.

Sajátos evolóciója van a kizárólag hallgatók által szervezett Simonyi Konferenciának. Például a pár éve még a lebonyolításban segédkező egyetemi diák idén már egy startup dolgozójaként érkezik és előadásával járul hozzá az egyébként meglehetősen gazdag programhoz.

Lesz mit nézni

A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő eseményt idén április 16-án, azaz jövő hét kedden tartják. A szervező Simonyi Károly Szakkollégium célja az, hogy mindenki betekintést nyerhessen egy-egy szakterületbe, és arra lelkesítse a látogatókat, hogy folytassák a témában való elmélyülést. Ennek megfelelően a BME I épületében déltől kezdve a hagyományos tanítási programot felváltják a versenyszférából érkező szakértők és kutatók előadásai. A Villamosmérnöki és Informatikai Kara hallgató mellett a szervezők minden érdeklődőt szívesen várnak.

A programpontok közül szemezgetve érdemes kiemelni az NVIDIA-nál dolgozó Ralph Hinschét, aki a RAPIDS és DGX-2 mesterséges intelligencia rendszerek segítségével mutatja be, hogyan tudjuk a mai technológiákkal a leggyorsabb gépi tanulási rendszereket létrehozni. Gáspár Csaba, a DMLab képviseletében a data science megoldások kiaknázásáról, az ezekre építhető alkalmazásokról tart beszél majd.

Mivel a mérnöki szakma nem áll meg a technológiák ismereténél, a két előadóteremben párhuzamosan futó előadások közt helyet fognak kapni a projektmenedzserek szerepéről, az okos oktatásról és az adatvizualizációról szóló előadások is. Berki Lukács, a Google szoftverfejlesztő-menedzsere, a Bazel teljes, egy évtizedes életciklusáról mesél a szoftver születésétől nyílt forráskódúvá válásáig, és a várható jövőjéről.

Műhelymunka közelről

A konferencia részeként egy expo is megtekinthető lesz, ahol a támogató cégek és a Simonyi Károly Szakkollégium szakmai körei mutatják be munkájukat. Az érdeklődők az egyetemisták szemén keresztül betekintést nyerhetnek a kar kollégiumában folyó informatikai és elektronikai fejlesztésekbe, stúdiótechnikai, dizájn és arculattervezési munkákba.

Az előadások részletes leírásai és a pontos program elérhető az esemény honlapján, ahol az ingyenes regisztrációra is lehetőség nyílik. Aki nem tud személyesen ott lenni, annak alternatívát nyújthat a konferencia idején sugárzott élő közvetítés.

Piaci hírek

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.